Belföld

„Szerencsétlenek” – írta a közmédia vezéreiről a tévé volt alelnöke

mtva(2)(960x640).jpg (Array)
mtva(2)(960x640).jpg (Array)

Feledy Péter felháborodott, hogy nem tekintették az MTVA saját halottjának Peták Istvánt.

Feledy Péter levelet írt, amelyben „primitív, bárdolatlan, védhetetlen bunkóságnak” nevezi, hogy az MTVA jelenlegi vezetői közül senki sem tette tiszteletét a tévé korábbi elnökének temetésén, a közmédia nem tekintette saját halottjának Peták Istvánt. Az MTI fotóssal képviselte magát. A fényképekből az derült ki, hogy “Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel” búcsúztatta Peták Istvánt, a Magyar Televízió volt elnökét, a Magyar Turista Egyesület örökös tiszteletbeli elnökét a Farkasréti temetőben 2015. július 24-én.”.

Feledy Péter még aznap írta az alábbiakat.

„Tisztelt Kollégák!

Megtisztelnétek, ha az alábbiakat közzétennétek!

Ma délután a Farkasréti temetőben eltemettük Peták Istvánt, aki 1972-től volt az MTV munkatársa. Sok fontos pozíció után – a FIDESZ támogatottjaként – a 90-es évek második felében 2 évig az MTV elnöke is volt. Korszakos jelentőségű televíziós műsorok fűződnek a nevéhez.

Egyik kitalálója volt az Ablak c .közéleti szolgáltató magazinnak a 80-as évek elején, Rockenbauer PállaL az egyik szellemi atyja volt a Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozatnak. A mai temetésen Visegrád egykori polgármestere megrendülten beszélt arról, hogy a konkrét történéseken, a közvetítésen kívül milyen sok szempontból volt érdekes és fontos egykor a Visegrádi Palotajátékok televízió által történő közvetítése, aminek ugyancsak ő volt az egyik „kiharcolója”. Hosszan lehetne sorolni tévétörténeti érdemeit!

És mint minden koncepcióval, vízióval, stratégiával – és nem csak taktikával rendelkező – tévés vezetőnek – mert voltak ilyenek is! – Petáknak is voltak vitapartnerei, volt belső /többnyire lapító/ ellenzéke. És voltak támogatói, barátai is. Elnök korában/is/ megosztó személyiség volt. Én magam inkább vitapartnerei közé tartoztam: sok döntését vitattam, nem értettem velük egyet.

Ami közös volt bennünk: volt elképzelésünk arról, mi lehet a feladata, funkciója egy KÖZSZOLGÁLATI televíziónak a 20. század vége felé- és esetleg a továbbiakban.

Minden vitatható ténykedése ellenére az a lényeg, hogy Peták István a magyar televíziózás történetének fontos, meghatározó személyisége volt.

Sokféle egykori televíziós kollégámmal váltottam néhány szót a temetésen. Az elmúlt 25 év során sokunkat soroltak – okkal, ok nélkül – más csapatba, oldalra, sokunknak sokakkal volt/van/bízom benne, hogy lesz vitája a magyarországi televíziózás helyzetéről, jövőjéről.

Egyben azonban ma egyetértettünk: Peták István halálával, temetésével kapcsolatosan egy újabb illúziónk szállt el a jelenlegi magyarországi közszolgálati televíziózásnak nevezett izével kapcsolatosan: / finoman fogalmazva/ méltánytalan, amit Peták István halálával kapcsolatban tanúsítottak.

Mert a Magyar Televízió /ill. az MTVA ill. a Duna TV ill. az M1 ill. az M2 ill. M3 ill. M4 stb. valamint az MTI ill. a kuratórium/ nem tekintette saját halottjának Peták Istvánt. A temetésen az intézmény nevében senki sem nem búcsúztatta Peták Istvánt.

Ez – ha nem cizelláltnak akarom megfogalmazni –primitív, bárdolatlan, védhetetlen bunkóság. És annak – szomorú, igaztalan – tanújele, hogy a mai tévés vezetők is azt hiszik – ugyan már volt ilyesmire példa a magyar történelemben máskor, más területen is, – hogy a magyarországi televíziózás velük, 2010-ben kezdődött. Szerencsétlenek…

Feledy Péter
ny. televíziós”

Peták István 1972-től volt az Magyar Televízió (MTV) munkatársa. Sok fontos pozíció után – a FIDESZ támogatottjaként – a ’90-es évek második felében 2 évig az MTV elnöke is volt. Olyan legendás műsorok köthetőek a nevéhez, mint az Ablak vagy a Másfél millió lépés Magyarországon. Peták István tavaly a Magyar Érdemrend lovagrendkeresztje kitüntetést is megkapta. Peták István éppen egy nappal az előtt halt meg, hogy hivatalosan megszűnt a Magyar Televízió. 

Feledy Péter 1971-ben megnyerte a Riporter kerestetik című tehetségkutatót, majd számtalan műsor szerkesztője és riportere volt. Ő készítette annak idején Antall József néhai miniszterelnökkel az úgynevezett pizsamás interjút. Feledy Péter 1998-1999 között a Magyar Televízió alelnöke volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik