Belföld

Megártott a barackmag L. Simonnak

Lemondatnák a feledékeny államtitkárt.

Az úgy kezdődött, hogy kiderült, rákellenes táplálékkiegészítőként kínált barackmagot L. Simon László családi borászata. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálatot indított. Az ügy kipattanása után az RTL Klub hétfői híradójának az államtitkár azt mondta, az egészhez nincs is köze, a barackmagot soha nem tudták forgalomba hozni, a Simon és Simon Kft. pedig nem is az övé, hanem a feleségéé.

Ennek ugyanakkor ellentmond a hatályos cégkivonat, a fideszes képviselő vagyonbevallása és a borászat honlapja, ahol ezt írják. “Üdvözöljük oldalunkon, ahol az író és politikus L. Simon Lászlót most családi cégének borain keresztül ismerheti meg közelebbről.”

Az RTL azt is kérdezte, alátámasztja-e bármilyen kutatás a barackmag rákellenes hatását. Mire a költő és politikus közölte, nem tudja, nem orvos.

Az Együtt nemcsak lemondásra szólítja fel az államtitkárt, hanem azt is követeli, hogy távozzon a közéletből, miután „belehazudott a RTL Klub Híradójának kamerájába”. A párt szerint L. Simon Lászlónak “réges régen le kellett volna mondania. Már akkor, amikor arra a kérdésre, miszerint miért haverjai és kollégái cégeit bízta meg különbözői tanácsadói feladatokkal és kommunikációs stratégia készítésével, egyszerűen azt mondta, hogy azért, mert a barátait ismeri, tőlük még referenciára sincs szükség”.

Az Együtt tudatta, L. Simon most szintet lépett: hazudik, hiszen ő maga is pontosan tudja, hogy a hazugság ki fog derülni, mégis abban bízik, hogy senki sem tehet semmit. “Magyarország a fideszes haverok, családtagok és vazallusok országa lett, ahol, aki elkötelezett jobboldali, az bármit megtehet. Az Együtt nem olyan országot szeretne, ahol a politikusok büntetlenül lophatnak, csalhatnak és hazudhatnak. Követeljük, hogy L. Simon László mondjon le, távozzon a közéletből, kérjen bocsánatot a választóitól, amiért hazudott nekik!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik