Belföld

L. Simonnak a szeme se rebben, ha le kell tagadnia a saját cégét

Lázár államtitkárának kérdéses ügyeit mindig meg tudják magyarázni.

Egyszerűen letagadta saját borászatát hétfőn a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miután kellemetlen kérdéseket kapott az általa rákellenesként hirdetett barackmag miatt. L. Simon László azt mondta: nincs semmi köze az L. Simon Borászathoz, az a feleségéé. Ezzel szemben a borászat honlapján az ő arcképe fogadja a látogatókat, a cégjegyzékből pedig kiderül, hogy ő a többségi tulajdonos, felesége viszont már az év eleje óta benne sincs a Simon és Simon Kft-ben.

Decemberben még ennél is gyengébben próbálták leszerelni a Blikk újságíróját – idézi fel az Index. A bulvárlap összeszedte, hogy az egyébként meglehetősen gyengén teljesítő vállalkozás néhány év alatt 63 millió forintos állami támogatást kapott. A Miniszterelnökségen nem tartották összeférhetetlennek, hogy L. Simon állami támogatásokat kap és azt is hozzátették, hogy az államtitkár cége az előtt is hasonló mértékű támogatásban részesült, hogy a politikus bejutott a parlamentbe. Csakhogy ez nem igaz: a kft. 2009-ben még csak 2,8 milliót kapott az államtól, 2011-ben viszont már 21 milliót.

L. Simon azt is kimagyarázta, hogy miért ismerőseit bízta meg a Velencei-tó környéki kerékpárutakat népszerűsítő kampánnyal: azt mondta, „a közbeszerzés drága műfaj”, ő pedig „a köz pénzét próbálta védeni azzal, hogy olyanokra bízza a feladatot, akiket ismer”.

Az Index megkérdezte a Miniszterelnökséget, hogy kivizsgálják-e L. Simon állításait és lesz-e következménye, ha kiderül, hogy hazugsággal védekezett, de egyelőre nem jött válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik