Az Index egyik fideszes forrása által politikai stábként emlegetett, nagyjából 25 fős társaságot Rogán Antal frakcióvezető és Gyürk András, a tavalyi kampányfőnök vezeti. A csapat munkájában a Fidesz-központban dolgozókon túl a frakció melletti stáb, néhány Miniszterelnökségen dolgozó ember, valamint Giró-Szász András kommunikációs államtitkár és csapata vesz részt.
A május óta működő stáb feladata azon kormányzati döntések kommunikációja, melyeket Orbán Viktor és a körülötte dolgozó – a fideszesek által politikai kabinetnek nevezett – informális testület meghoz. Üléseiken a miniszterelnök mellett Lázár János, Kósa Lajos, Varga Mihály, Kocsis Máté és sokszor Habony Árpád vesz részt. Rogán és Gyürk néhány hete a politikai stábot képviseli az üléseken.
Berúgták a propagandamotort
A kampánygépezet beizzítására a portálnak nyilatkozó források szerint két okból volt szükség. Egyrészt, mert a Fidesz vezetése arra jutott, hogy a párt népszerűsége azért csökken, mert középszinten senki sem végezte el a politikai munkát – nem magyarázták meg a kormány düntéseit. A másik ok, hogy a párt és a kormány át akart térni a folyamatos kommunikációra bevándorlás-ügyben, illetve a saját teljesítményével kapcsolatban.
A legfrissebb “Magyar reformok működnek” kampányt például azért találta ki Orbán és csapata, hogy mozgósítsa a Fidesz saját szavazóbázisát. Ehhez 40 olyan olyan kormányzati intézkedést választottak ki, melyek szóba jöhetnek egy kampányban, ebből választották ki a legfontosabb, legjobban kommunikálható intézkedéseket. A szövegezést a portál információi szerint a Miniszterelnökség végezte.
Úgy tudják: idén még várható ilyen, a saját tábornak szóló kampány, de a stábnak az illegális bevándorlás kérdését is napirenden kell tartani.