Belföld

Konditerem keseríti meg egy dunaújvárosi társasház életét

konditerem (Array)
konditerem (Array)

A konditerem négy lakás alatt működik - még húsvét hétfőn is. A zajok még a 6. emeltre is felhallatszanak - hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

 

A hirado.hu-n megjelent cikk szerint a zajos konditerem ügyében annyit sikerült elérni, hogy a probléma egy felhelyezett alátétnek köszönhetően a 6. emeleten már érezhető, mint korábban.

A műsorban megszólalt egy idős hölgy, aki korábban az első emeleten lakott, de elköltözött, mert idegösszeomlást kapott és mentő szállította el. A jegyzőnél birtokvédelmet kezdeményezett, helyt is adtak a kérelmének, a bérlőt kötelezték, hogy tegyen meg mindent a lakók nyugalma érdekében. A hölgy nem tapasztalt javulást ezután sem.

A lakóknak tudomásul kell venni?

Kovács Tiborné, egy másik lakó arról számolt be, hogy 25 fiatalember még húsvét hétfőn is a súlyzókkal dübörgött. Mikor lement szólni, azt mondták neki: ez egy jó hely, mert ünnepnapokon is nyitva van, és a lakóknak a zajt „tudomásul kell venni”.

Kovács Tiborné elmondása szerint a konditerem plafonjára van építve a hangszóró, ez nála a padló, és a basszushangokat egész nap ütemesen hallja, sokszor akár este 9 óráig.

Vargáné dr. Sürü Renáta, Dunaújváros jegyzője elmondta: ilyen esetben birtokvédelmi eljárást kérhetnek a lakosok, bizonyítási kényszer nincs, a tényállást a hatóság vizsgálja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik