Belföld

Mégsem kilencvenezren fogják építeni a kerítést a határon

kerítésépítés (Array)
kerítésépítés (Array)

Minden követ megmozgatnak, hogy elkészüljön az Orbán Viktor által bejelentett időpontig. A kormányszóvivő elképesztő számot mondott, majd korrigált.

Korábban írtuk: elképesztő erőt vetnek be, hogy az Orbán Viktor által szombaton kijelölt augusztus 31-i határidőig elkészüljön a szerb-magyar határra tervezett 175 kilométer hosszú kerítés. A Magyar Honvédség állománya mellett Bács-Kiskun és Csongrád megye közmunkásait is bevonják majd.

Körülbelül kilencvenezren fognak részt venni ebben a munkában – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. Két harmincezres műszak és egy harmincezres kiszolgáló személyzet dolgozik majd. Ha szükséges, a közfoglalkoztatás keretében két megyéből több mint ötvenezer főnyi munkaerő áll rendelkezésre – tette hozzá. Eddig hat és félmilliárd forintot különítettek el az építkezésre, de bármekkora összegre legyen szükség, elő fogják teremteni – hangzott el a Hír TV tudósításában.

Később a Miniszterelnökség azt közölte, hogy Kovács Zoltán “rossz számot mondott”, nem kilencvenezer, hanem kilencszáz ember fog dolgozni a kerítésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik