Belföld

Letagadta saját cégét L. Simon László

L Simon László (Array)
L Simon László (Array)

Szerinte semmi köze nincs a saját családi cégéhez, aminek több mint felerészben tulajdonosa is. Barackmagot pedig nem is árultak, mert nem tudták megtörni a kemény héját.

Semmiféle barackmagügy nincs L. Simon László államtitkár szerint – a múlt héten a HVG számolt be arról, hogy családi borászatának honlapján rákellenes táplálékkiegészítőként árul barackmagot, noha ezt nem tehetné meg. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is vizsgálatot indított.

Az L. Simon Borászat honlapján zacskónként ezer forintért árult barackmag csomagolásán az állt, hogy rákellenes hatású, de a barackmagról ezt eddig senki nem bizonyította tudományosan. Az államtitkár az RTL riporterének azt mondta: ő nem orvos, nem tudja megmondani, hogy van-e ilyen hatása a barackmagnak. Arra a kérdésre, hogy akkor miért hirdették mégis így, azt mondta: „nem tudom, hogy… hogy… ezt így hirdettük?”, majd hozzátette, hogy nem az ő dolga azzal foglalkozni, mi kerül ki a cég honlapjára.

L. Simon szerint azért sincs ügy, mert soha nem tudták forgalomba hozni a terméket: a barackmagtöréshez készített berendezésüknek túl kemény volt a barackmag héja, ezért felhagytak a kísérletezéssel. Ezután már azt állította: semmi köze nincs a céghez, az a feleségéé. Ehhez képest most is L. Simon László fényképe üdvözli a látogatót a borászat honlapján és a hatályos cégkivonat szerint is ő a cég tulajdonosa több mint 50 százalékban.

A barackmagról egyébként nemhogy azt nem lehet tudni, hogy rákellenes volna, de kifejezetten nem tanácsos sokat enni belőle, mert gyengeséget, hányingert és epilepsziás görcsöket is okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik