Belföld

Hírportált indíthatnak a Tényekből távozók

habony (Array)
habony (Array)

A TV2 volt munkatársai új hírportál elindításán gondolkodnak, ami akár a Habony-féle, még csak épülő médiabirodalom része is lehet.

Korábban arról írtunk, hogy Andy Vajna hírcsatornát indít, a kormánybiztos még nem kötelezte el magát a tévé mellett, de jelen volt a felvételeken, amiket György Bence, a TV2 volt hír- és programigazgatója irányít.

Azt is írtuk, a csatornától távozott Andor Éva, Betlen János és Skrabski Fruzsina neve is felmerült műsorvezetőként. A próbavendégek között ott volt Stumpf András, Szigetvári Viktor, Mesterházy Attila, Szíjjártó Péter és Vidnyánszky Attila is. Az új tévé leghamarabb jövő tavasszal indulhat.

Azonban az Origo szerint a Tények volt munkatársai egy új hírportál elindításán dolgoznak, az ötletgazda és a projekt irányítója pedig a már fentebb említett György Bence. A lapnak ugyan nem kívánta kommentálni az értesüléseket, úgy fogalmazott, még idő előtti lenne bármit is mondani, de úgy tudni, 2-3 hónap múlva akár el is indulhat az új lap.

Több korábbi TV2-s is az új portálnál köthet ki, Turi Zoltán, Németh Róbert és Sándor Zsolt felelős szerkesztők, Szász Tamás riporter, illetve György Bence TV2-s utódja, Gábor László is. A csatorna vezető politikai riportere, Losonczi Gergely ellenben az RTL Klubon folytatja.

Azurák Csaba minderre úgy reagált, sok sikert kíván a távozóknak, akik új kihívásokat keresnek, új területen, de a hírműsornál sok tehetséges kolléga dolgozik még, ezért nem okoznak problémát a személyi változások.

Habony Árpád médiacégéről egyelőre csak annyit tudni, formálódik. Már április közepén megalapították a Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t, ami az új jobboldali sajtóbirodalom központi cége lesz. Az egyik, 50 százalékos tulajdonos Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó, a másik Győri Tibor, aki az előző ciklusban a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős vezetője volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik