Vajda Mihály a legfrissebb 168 Órában arról beszél, hogy a balliberális értelmiségnek az ellenzéki szerep sem segített a megújulásban. Mint mondja, a kormánnyal szemben álló oldal szétrohadt.
“A demokratikus ellenzéki pártoknak azon kívül, hogy nem szeretik Orbán Viktort és folyamatosan szidalmazzák egymást, nincs mondanivalójuk. Hiába születnek közben kiváló elemzések például a szegénységről vagy a cigányság helyzetéről: asztalfiókba kerülnek. A balliberális pártoknak sincs szükségük ezekre, mert számukra is csak a demagóg jelszavak fontosak. Tömegtársadalomban élünk: azzal, hogy milyen nehéz a helyzet, s egyhamar megoldás sem várható, nem lehet választást nyerni.”
A civilek baloldali jelszavai (Küzdjünk a rasszizmus ellen!, Védjük meg a demokráciát!) senkit nem mozgósítanak és kiüresedéshez vezetett az is, hogy miközben elszaporodnak a demonstrációk, azokon a nyugdíjasokon és a szinte már főfoglalkozású tüntetőkön kívül alig vesz részt valaki. “Az embereknek nincs erre idejük: egész nap rohannak, pénzt kell keresniük, eltartaniuk a családjukat.”
A szolidaritás, mint alapérték, mindenütt erodálódik, de Németországban (ahol félig él), azt látja, ha egy nagy német céget be akarnak zárni, a munkások összefognak, ezrével kiabálnak az utcán.„Sok mindent ki is kényszerítenek, mivel a német politikai-gazdasági vezetés szégyellené azt mondani:
»Nem érdekel, mi lesz veletek, forduljatok fel.«
Mi ezen már túl vagyunk. Itt a hatalmat egyáltalán nem érdekli, mi lesz azokkal, akik mindenüket elveszítették. Gátlástalanul döntenek nyomorba százezreket. Ám hogy idáig jutottunk, arról nem csak Orbánék tehetnek. Ez a baloldal felelőssége is.
Az elmúlt 25 évben egyetlen kormány sem foglalkozott érdemben azzal, mit lehetne kezdeni a rohamosan növekvő szegénységgel, a mélyszegénységbe süllyedő romákkal.” Noha a magyarok 40 százaléka a létminimum alatt él, a baloldalnak ez sem jelent komoly támogatottságát, mert aki a létminimum alatt él, az nem szegény, hanem nyomorult. „Ezek az emberek olyan mélyen vannak kulturálisan is, hogy semmiféle politikát nem lehet rájuk építeni. A többségük nem megy el szavazni, mert úgy gondolják: a sorsukon úgysem változtat a politika. Igazuk van”.
Fel kellene emelni őket olyan kulturális szintre, hogy részt tudjanak venni a modern termelésben. Ilyen súlyos helyzet csak társadalmi összefogással, közös akarattal oldható meg. “Ám épp a leggazdagabb réteghez tartozók képtelenek belátni: az egyre mélyülő egzisztenciális szakadék össztársadalmi katasztrófához vezet.”
Nem érdemes méricskélni, a bal- vagy a jobboldal felelőssége nagyobb-e ebben, mert már a rendszerváltás után mulasztott az MDF-kormány és liberális ellenzéke, amikor nem elemezték az ország állapotát, nem gondolták át, milyen politikai, gazdasági modellt érdemes felépíteni, inkább kész mintákat akartak másolni.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Orbán és a néplélek
“Az MDF leginkább a horthysta úri Magyarország eszményeit kívánta rekonstruálni. Ezzel szemben a Kis János vezette SZDSZ amerikai típusú liberális demokráciát akart megvalósítani. Senki nem foglakozott azzal, hogy a magyar társadalom szerkezete, mentalitása alkalmas-e erre. Nem vették figyelembe, a lakosságban milyen erős a függés az államtól, holott egy nyugati demokráciában éppen a verseny a legfontosabb.”
A hirtelen változások felkészületlenül érték a többséget, a piaci versenyt pedig kezdettől fogva mérhetetlen korrupció torzította. A rendszerváltás óta egyedül Orbán Viktor értette meg, milyen valójában a magyar nép, mire van igénye.
„Orbán erre alapozta egész populista retorikáját. Ő annyiban különbözik a többi politikustól, hogy mindenki másnál jobban akarja a hatalmat, s úgy gondolja: csakis ő tudja mindenre a választ.” Megértette, milyen erős a sértett nemzeti büszkeség, mennyire könnyen manipulálható a tömeg nemzeti demagógiával.
Trianon tragédiája máig hat, és rengetegen fogékonyak az ellenségképre. Ma is sokan elhiszik, hogy ellenségekkel vagyunk körbevéve, akik le akarnak igázni minket. A kormánynak még azt is sikerült elhitetnie, hogy Brüsszel a gonosz gyarmatosító. Elnézést, de nem hülye az a nép, amelyik ezt beveszi? Minden sarkon ott a tábla: az építkezést az unió finanszírozza. Ha kidobnának minket az unióból, itt semmi nem működne tovább.”
A kormányfő a menekültüggyel politikai tőkét kovácsol és immár Európa is megy utána.
Orbán nyomában Európa
„Mindenki tudja, hogy a szerb határnál épülő kerítés nem véd meg semmitől. Szimbolikus jelentése viszont van: idegeneknek itt nincs helyük! Nem a migránsoknak épül, nem is a magyaroknak, hiszen a menekültek jelentős többsége azonnal továbbmegy tőlünk Ausztria és a nyugat-európai országok felé. (…) Jobbra tolódásban mi lettünk az élcsapat, és most már egyre többen követik Orbán Viktort. Legyünk őszinték: az európai fehér társadalma nem nagyon szeretnek maguk közé beengedni mindenféle népeket. Ez mindig is így volt.”
Szerinte Európának nincs jövőképe, az EU pedig egyre kevésbé képes a különböző kultúrák integrációjára.
„Az európaiság eszméivel szívesen büszkélkedünk, de áldozatot senki sem szeretne vállalni értük. (…) A gazdasági fejlődés mindenhatóságába vetett vak hit minden mást kiszorít. (…) A GDP-növekedésből alig jut több a szegényeknek, viszont még nagyobbra nő a társadalmi szakadék.”
A filozófus a görög válság és Ciprasz miniszterelnök felemelkedése kapcsán figyelmeztet rá, mivel jár, ha a nép semmit sem lát a rengeteg uniós támogatásból.„A baloldalisághoz kevés, ha megmondjuk, mi ellen kell tiltakozni, hogy a tömegek átálljanak a mi oldalunkra és kormányra emeljenek minket.”
Európában szörnyű irányba mennek a dolgok, de nem kell feladni az elveket. „Ha másoknak nem kell, hát őrizzük meg önmagunknak az európai értékeket. Hátha valamikor még szükség lesz rájuk. Nietzsche szerint a szellemi élet sivatagosodását nem lehet megakadályozni. A nihil terjedése mindent elpusztíthat.” Ezt elismerve a filozófus emlékeztet rá, hogy kedvenc filozófusa, Hannah Arendt ehhez hozzátette, hogy „amíg csak egyetlen ember akad, aki nem szeretne sivatagban élni, nincs minden elveszve. Van esély változni.” További részletek a 168 Óra legfrissebb számában.
Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Lukács György tanítványai közé fogadta; a Budapesti iskola köréhez tartozott, emiatt 1973-ban politikai alkalmatlanság címén az MTA Filozófiai Intézetétől elbocsátották, szabadúszó lett.1989-ben rehabilitálták, 1990-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. 2005-ben az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatójává nevezték ki. Az intézetet 2009-ig vezette.
