Belföld

Botrány az Éden Hotelben: perel a sértett, a TV2 nem enged

Eden-Nori(960x640).jpg (Array)
Eden-Nori(960x640).jpg (Array)

A csatornán futó valóságshow egyik férfi szereplője szexre próbálta kényszeríteni az egyik női játékost, és agresszíven leordította, miután a nő erre nem volt hajlandó. Nóra személyiségi jogi pert indít a csatorna ellen.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban bejelentette, hogy a csatornának fizetnie kell az erőszakos képsorok miatt, a felelősök pedig írásbeli figyelmeztetést kapnak, 14 milliót kellett fizetniük.

A valasz.hu most arról ír, hogy Nóra a múlt héten indította el a pert. A szörnyű esetről a játékos a lapnak elmondta, úgy volt vele, hogyha nem áll mereven ellen, előbb szabadul játékostársától. „A húzd meg, ereszd meg közepette azt reméltem, majd lenyugszik, anélkül, hogy az aktus megtörténne. De volt másik okom is: a műsorban korábban előfordult hasonló helyzet, melyben nem kaptam segítséget a tévésektől, így másodszorra úgy gondoltam, szintén nem számíthatok rájuk.”

Azt is elmondta, ahogy minden játékos, úgy ő is elfogadta a szabályokat, bemutatkozó kisfilmjében például kijelentette, szükségünk van arra, hogy átgázoljunk másokon. Erre azt mondta most: „Az a kisfilm életem első kamerás szereplése volt, és mivel nagyon izgultam, nem tudtam, hogyan mutatkozzam be. Erre az egyik szerkesztő javasolta, hogy mondjam ezt. Aztán szépen, mint a kisangyal, felmondtam, amit a számba adtak.”

Ugyan a teljes interjú még nem jelent meg, majd csak holnap, a nyomtatott Heti Válaszban, a fenti csak egy ízelítő, a TV2 reagált.

Szerintük Éden Hotel Nóra hamis állításokkal próbálja manipulálni a közvéleményt. A társaság pedig visszautasítja volt játékosának vádjait és nem enged a zsarolásnak. Közleményükben azt írják:

“A TV2 ez idáig is komolyan vette az ügy kezelését, és a nem kellő érzékenységgel megszerkesztett áprilisi adás után a nézőktől bocsánatot is kért. A tévécsatorna hibájának elismerése és szerkesztési gyakorlatának felülvizsgálatán túlmenően azonban számos további olyan felvételt is visszatartott, azaz nem engedett képernyőre a későbbiekben sem, amelyek egyértelműen a műsor szereplőjét, Nórát hozták volna – a mostani nyilatkozatát is több ponton cáfoló – kellemetlen helyzetbe.”

Állítják, a vágatlan felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy a volt játékos állításai számos ponton nem felelnek meg a valóságnak, és hogy Nóra még saját ügyvédjével sem volt őszinte.

A tévétársaság kezdetektől nyitott volt az érdemi párbeszédre, ennek ellenére csupán egy alkalommal sikerült Nórával és ügyvédjével találkozni, ekkor kizárólag egy egyösszegű kártérítés merült fel, mint igény. Nem kérték a műsor későbbi adásainak megvágását, korlátozását, sem pszichológus segítségét, pusztán anyagi követelést fogalmaztak meg – bár akkor még azt sem tudták, milyen jogcímen.  A most elhangzott komoly vádak és a szándékosan manipulatív, hamis állítások a TV2 számára jelentős reputációs károkat okoznak, ezért nem tehetünk mást, minthogy saját érdekeink védelmében ha kell, bíróságon védjük meg álláspontunkat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik