Belföld

Döbbenet! Már csak egészen kicsi szardarabkák vannak az Operánál!

Kaka (Array)
Kaka (Array)

Bizony, három nap után sikerült elintézni, hogy ne Európa legbüdösebb útja legyen a turistakedvenc Andrássy. Három. Nap. Után.

Kedves olvasók, úgy tűnik, lassan vége a Nagy Andrássy úti Lószargate-nek. Mi kedd dél körül legalábbis már csak elszórva találtunk kakadarabokat Budapest emblematikus útján a fák tövében. Ilyeneket:

Még nem lélegezhetünk fel, egyrészt azért, mert még mindig orrfacsaró bűzt tol az arcunkba egy-egy széllöket az Opera környékén – bár a helyzet már korántsem olyan vészes, mint a Budapest Pride felvonulása idején szombaton –, másrészt (főleg) pedig azért, mert még mindig nem tudjuk, ki volt, ahogy azt sem, hogy most direkt akarták megszívatni a környéken sétálókat és élőket, vagy konkrétan ennyire irtóznak a szartól Budapest és a hatodik kerület közterületekért felelős hivatalai. Lehet, hogy sosem tudjuk meg, sebaj, álljon itt a nyár legbüdösebb sztorija.

Már órákkal a szombati Budapest Pride-vonulás előtt rettenetes bűz várta a járókelőket az Opera környékén, ott, ahol a menet indult. Valakik ugyanis egészen takarosan, láthatón profi mozdulatokkal trágyázták meg az út menti fákat, a kakadarabokat szépen elegyengetve és, ha kell, a fák gyökerét védő fémrácsba beledolgozva. A merényletet egy terroristaszervezet sem vállalta magára, még Budaházy Györgyék tucatnyi homofóbja sem, pedig a valamiért szivacsmatracra írt üzenethez illett volna.

Nem csoda, hogy azonnal beindult a találgatás: profi önkormányzati munka? A Főkert ezentúl így táplálja majd a fákat? Kortárs művészeti projekt?

Akárhogy is, a menet lement, a bűzt mindenki kibírta, főleg, mert csak egy ötven-száz méteres szakaszon lehetett érezni. Azóta a Pride-szervezők és újságírók is körbetelefonálták az illetékes hivatalokat, akik semmi érdemit nem mondtak, tehát azt sem, mi történt. Ami a blogbejegyzésekből és a cikkekből biztos:

-Nem a Főkert volt, ők nem is használnak szerves trágyát nyáron.

-A fővárosi közterületesek szerint ez szabálysértés, nyugodtan belejentést lehet tenni. Ja, nem ők voltak. Eleinte készségesen válaszoltak, majd egyre inkább átmentek lerázósba – írta egy blogger.

-A hatodik kerületi jegyző tud róla, vizsgálódnak, majd szól, ha lesz eredmény.

-A hatodik kerületi kormányhivatalnak még nem szóltak, nem tud róla, hogy vizsgálná bárki – mondták mindezek után az Indexnek.

-A rendőrség állítólag már nézegeti az utcai kamerák felvételeit

-Kopjás „Steve” Attila, az egyik civil menetbiztosító talált még egy a padkára gondosan elhelyezett lefejezett galambot is, plusz látott pár terézvárosi önkormányzati alkalmazottat, akik ráérősen tisztogatták az Opera szarmentes macskaköveit, miközben pár méterrel odébb bűzölgött a trágya. Mindez hétfőn történt. (Fotózott is, tessék megnézni.) Most, kedd kora délután a cikk elején szereplő szórványos kakin túl csak szépen kikapart és lemeszelt földet találtunk:

Nem is a lószar az igazi sztori, illetve az azt szó szerint körüllengő rejtély, és nem is az, hogy a hivatalok egymáshoz irányítják az érdeklődőket, hanem hogy mindeközben

három teljes napig nem történt semmi,

azaz nagyjából 72 órán át egy illetékes sem bírta azt mondani, hogy

„na jó, gyerekek, ez tényleg ciki, menjetek ki, azt’ kaparjátok már össze a szart!”.

Szóval álljon itt ez a történet mementóként, mint napjaink Budapest-politikájának méltó lenyomata, felőlünk mehet is időkapszulába az egész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik