Belföld

CBA miatt háborúskodnak Nagykovácsiban

cba (Array)
cba (Array)

Egy magánbefektetőnek eladta a település a központi füves területet, ahova áruházat építenének. A helyiek ki vannak akadva, féltik a jó levegőt és a falusias hangulatot, ami a polgármester szerint már nem is létező utópia.

Tipikus agglomerációs miniháború van kibontakozóban a festői Pest megyei Nagykovácsiban. A növekvő nagyközség központjába nagy áruházat akar építeni a CBA, aminek természetesen örvend a városvezetés, a lakók pedig szívják a fogukat – hámozható ki az Index riportjából.

A közel tízezres egykori községbe (ma nagyközség) sokan költöztek ki, ami nem csoda, a Budai Tájvédelmi Körzetben fekszik. A nagyközség központjában van egy nagyobb füves terület, ide építenék az üzletközpontot. Facebook-csoport is alakult a beruházás ellen, sokan azzal érvelnek, hogy direkt a nyugalom és a zéró pláza miatt költöztek ide, erre ideépítenének egyet.

Mínusz 2000

A telket még az előző vezetés adta el 200 millió forintért a Vörösvár Invest Kft.-nek. A plázastop miatt nem épülhetett fel a 6000 négyzetméteres, ide tervezett üzletközpont, ráadásul a jelenlegi polgármester is ez ellen kampányolt. Azóta a tervek átalakultak: 2000 négyzetméterrel kisebb lenne az új pláza, egy helyett három épületből állna és a magasságot is lecsökkentették.

 

A lakókat a megnövekedő forgalom víziója rémiszti el a legjobban: félnek az áruszállítás és az autóforgalom okozta szmogtól, ráadásul az áruház parkolója közvetlenül az iskola, bölcsőde és óvoda udvara mellett lenne. Reggel és délután eleve be vannak dugulva a ki-bevezető utak, így nem hiányzik nekik a sok plusz kocsi.

Breier László szerint készült hatástanulmány, ami nem nyilvános, a terv az lenne, hogy a 7,5 tonnás övezeti besorolású területre 12 tonnás teherautókkal hordanák az árut, a megnövekedett forgalmat pedig elbírná az úthálózat. A lakókat zavarja, hogy a falusias környezetet rombolná a beruházás, és ugyan tartottak már közmeghallgatást az ügyben, a projekt előtt nem kérdezték meg őket a tervekről.

Széttárják karjaik

Az önkormányzat pedig tehetetlen: a terület már magántulajdonban van, sőt a kereskedelmi tevékenységre is van engedélye a tulajnak, így csak hosszú pereskedéssel akadályozhatnák meg a beruházást. A lakók szeretnék, ha inkább a városka szélén épülne fel az áruház, az önkormányzat is ajánlott más telkeket, de a CBA köti az ebet a karóhoz. A beruházó szerint a központban lévő üzletbe gyalog mennének a lakók, de ha kint építenék meg a határban a központot, akkor hanyagolnák ezt a megközelítést.

 

A helyi kisvállalkozók és boltosok is félnek a konkurenciától és az alacsony ottani vérleti díjaktól. Az is sokakat zavar, hogy mindössze egy bekerített sportpálya és egy tornaterem van a városkában, az emberek alig tudnak hol mozogni, erre beépítenek egy tágas füves területet a központban.

Kiszelné Mohos Katalin polgármester szerint fel van fújva az ügy. Eleve finomítottak a beruházáson, a három épület pedig közösségi célokat is szolgálna: az egyikben lenne egy orvosi rendelő és egy konditerem, a másodikban egy Príma, egy drogéria, egy önkiszolgáló étterem és más üzlethelyiségek, a harmadikban pedig maga az önkormányzat kapna helyet. Ráadásul szerint plusz parkolóhelyek épülnének felújítanák a környező utcákat, parkosítanának. Szerinte ráadásul a sok beköltöző miatt már elveszett a település falusias jellege. Az ellenzők civil szervezet alapításában és a reformátusok bevonásában gondolkodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik