Belföld

Tarlós: Lázár olyan, „mint a csudálatos Mary Poppins”

tarlos-istvan(960x640).jpg (Array)
tarlos-istvan(960x640).jpg (Array)

A főpolgármester szerint feleslegesek a vitáik a miniszterrel. Az Origónak azt mondja, egyszer még barátok is lehetnek.

Tarlós ugyanakkor nem érti, Lázár miért szól bele a BKV ügyeibe, amikor nem ért hozzá, ráadásul azt ő már megoldotta a – Lázárnál sokkal okosabb – kormányfővel. Magyarázatként azzal áll elő, hogy az utóbbi egy évben eléggé próbára teheti a miniszter „képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá”.

Úgy látja, Lázár egyszer „berepült a Parlamentbe Rapcsák András esernyőjén, mint a csudálatos Mary Poppins”.

A főpolgármester elismeri a miniszter tehetségét, de azt kéri, ha már annyira szereti Budapestet, mint mondja, inkább gondoskodjon róla, „hogy fontos fővárosi fejlesztések ne heverjenek hetekig-hónapokig az általa vezetett minisztérium asztalán.  Ha ebben meg tudunk egyezni, akkor barátok leszünk”.

Miután pénteken másfél órát tárgyalt a miniszterelnökkel, most abban bízik, szeptember végéig racionális megoldás születik a BKV finanszírozására, ami korábban soha nem volt megoldva. Ha most igen, akkor azt ők oldották meg Orbán Viktorral, szó sincs arról, amit Lázár mondott, hogy az általa bejelentett csökkenő költségvetési támogatásban egyezett meg Varga Mihály miniszterrel. .

Tarlós csak udvariasságból nem mondja, hogy nem érdekli Alföldi kemény bírálata, amikor a Pride megnyitóján gyakorlatilag alkalmatlannak nevezte egy világváros vezetésére.

„Alföldi Róbertet senki nem választotta meg, míg engem 300 ezer ember választott meg Budapest főpolgármesterének, már nem is először. Abban pedig változatlanul és tántoríthatatlanul nem hiszek, hogy egy főváros vezetésére való képességet, teljesítményt az határozna meg, hogy valaki támogat-e egy homoszexuális felvonulást.”

(Alföldit idén is a legértékesebb magyar hírességnek választotta a Forbes – a szerk.)

Tarlós több fővárossal kapcsolatos kérdést hárít, azt pedig provokatív kérdésnek tartja, hogy az Óbudai Lakókert, ahol neki is lakása van lesz-e az új Pasa Park. Emlékeztet rá, hogy a terület eladásáról az óbudai önkormányzat teljesen egyhangú döntést hozott, ő még az előkészítésben sem vett részt, öt évvel később úgy költözött be, hogy eladta lakását, hitelt vett fel.

„A Pasa Parkban állítólag 300 ezer a havi közös költség, nálunk 14 ezer. Budapest főpolgármestere 43 év munka után, 67 évesen egy 77 négyzetméteres társasházi lakásban él egy volt orosz laktanya területén. Mit szeretnének? Albérletben lakjak? Minden követhető a vagyonbevallásaimban, több mint 20 éve.”

További részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik