Belföld

Kamerákkal is vigyáznak a Budapest Pride biztonságára

pride-os hőbörgő (Array)
pride-os hőbörgő (Array)

Nem lesz érdemes hőbörögni: az esetleges atrocitásokról felvételek készülnek, melyek alapján a szervezők minden esetben meg fogják tenni a szükséges feljelentéseket.

Minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak idén a felvonulás biztonságára a Budapest Pride szervezői – közölte a Szivárvány Misszió Alapítvány. A szervezet folyamatosan egyeztet a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a bűncselekmények, szabálysértések megelőzősére, kamerás megfigyeléssel rögzítenek minden esetleges atrocitást.

A Budapest Pride rendezvényeit 1997-től egy évtizeden át zavartalanul lehetett megtartani, de 2007-től rendszeressé vált, hogy egy ötven fő körüli szélsőjobboldali csoport erőszakosan zavarja meg a tízezer fős felvonulást. A nagyobb biztonság érdekében 170 önkéntes rendező kíséri a menetet, akiknek felkészülésében hangsúlyos szerepet kapott az erőszakos provokációk, konfliktusok kezelése a rendőri intézkedésig.

 Ellentüntetők a Budapest Pride-on. Fotó: MTI

Az önkéntes rendezők elsősorban a rendezvény alapvető belső rendjét biztosítják, míg a biztonságra a rendőrök vigyáznak, akik kötelesek intézkedni, ha közbiztonságot, közrendet veszélyeztető cselekményt észlelnek, az ezt elkövetőket pedig kötelesek a helyszínen elfogni és előállítani – hívja fel a figyelmet a közlemény. Hozzáteszik: ha a felvonulás területe körül gyülekező személyek bűncselekmény elkövetésére való felhívást követnek el, felfegyverezve jelennek meg vagy korlátoznak másokat, a rendőrség köteles a gyülekezésüket feloszlatni.

Kitérnek arra is, hogy bűncselekmény nem csak akkor valósul meg, amikor már fizikai atrocitás is történt. Ha valaki kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, azzal a hatvan nap elzárással büntethető garázdaság szabálysértését követi el, amint viszont akárcsak egy ujjal is bárkihez fenyegetőleg hozzáérnek, tettük garázdaság bűncselekményének minősül, mely két év szabadságvesztéssel is büntethető. Ha ugyanezt kifejezetten mások vélt szexuális orientációja miatt teszi, azzal a közösség tagja elleni erőszak bűncselekményét követi el, ami nyolc év szabadságvesztéssel büntethető, de ennek előkészülete is két év szabadságvesztést vonhat maga után.

A szervezők idén minden egyes atrocitás kapcsán meg fogják tenni a szükséges feljelentéseket, az atrocitásokat videóra veszik, a jogszabályoknak megfelelően a felvételeket publikálják is – áll a közleményben, mely kitér arra is, hogy számos jogvédő szervezet delegál megfigyelőket a rendezvényre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik