Belföld

Belügyminisztérium: nem csökkenhetnek a rendőri fizetések

rendőr telefonál (Array)
rendőr telefonál (Array)

Életpályamodell jön náluk is, de ezzel együtt nem csökkenhetnek a fizetések, jelentette ki a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára az M1 műsorában.

Zsinka András emlékeztetett arra, hogy a rendvédelmi dolgozókat érintő életpályamodell július 1-jei bevezetésével 15-30 százalékkal nő az alapilletmény, ezzel párhuzamosan pedig az eddigi 30-fajta pótlékból csak 5 marad meg.

A kieső pótlékokat beemelték az alapjövedelembe, illetve a tiszthelyettesek részére 24 ezer forintra emelkedik a havi kiegészítő juttatás – tette hozzá.

Az életpályamodell része még a lakhatási támogatás, egy biztosítási szerződés, illetve négyévente automatikusan is emelkedik a dolgozók bére, amennyiben teljesítik az előírt szakmai krediteket – sorolta a szakpolitikus.

Gömbös Sándor rendőr dandártábornok azt hangsúlyozta, hogy nagy várakozás előzi meg az életpályamodell életbelépését az állomány tagjainak a részéről. Az új rendszer fő erényének a pótlékok számának jelentős csökkenése nyomán az egyszerűséget tartja – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik