Belföld

Dübörög a „simicskátlanítás”

simicska-lajos-es-orban-viktor(430x286).jpg (Array)
simicska-lajos-es-orban-viktor(430x286).jpg (Array)

A Heti Válasz összegyűjtötte, hogy a nagy tisztogatás közepette, milyen fura emberek kerülnek helyzetbe az állami cégeknél.

A hetilap szerint az állami cégek „simicskátlanításának” eredménye, hogy adóoptimalizátorok, volt Bajnai-stábtagok, illetve a korábbi MSZP-pénztárnok partnerei őrzik a közvagyont. Ez legalább olyan furcsa, mint az, hogy a rezsicsökkentés egyik hangos ellenzőjére bízták a Magyar Villamos Művek irányítását.

„Az energetika-iparág szabályozott részét nem nonprofittá, hanem egyértelműen veszteségessé tette a kormány”. Ezt még 2013-ban mondta Csiba Péter. A Magyar Villamos Művek (MVM) élére most hétfőn kinevezett csúcsmenedzser az Orbán-kabinet egyik régi mumusától, a GDF SUEZ-től érkezett. Két éve még a francia közműóriás embereként átkozta a rezsicsökkentést, azt mondta, hogy “nincs több lyuk a nadrágszíjon, nincs már hová húzni”, a külföldi vállalatoknál súlyos következményei lesznek a kormány politikájának.

A hetilap szerint az is meglepő, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter azt a Szivek Norbertet ültette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatói székébe, aki Svájc híres-hírhedt adóparadicsomában, Zug kantonban alapított saját vagyonkezelő céget. Az MNV új vezére ráadásul tíz éve még az Elmib energetikai cég magánosításában segédkezett. Ennél már csak az pikánsabb, hogy Szivek kabinetfőnöke Csókay Ákos lett. Ő 2002 és 2008 között SZDSZ-vezette tárcáknál tanácsadóskodott, majd 2010-ben Bajnai Gordon miniszterelnök stábtagjaként szerelt le – írja a csütörtöki Heti Válasz előzetese.

Korábban a Figyelő írta meg, hogy a kormányfő még idén minden, Simicska Lajoshoz köthető állami vezetőtől megválik. Az államigazgatásban dolgozók szerint a levegőben lóg, hogy a „Lajos embereinek menniük kell”. A tűzhöz közel álló nyilatkozókra hivatkozva a Figyelő azt írta, hogy már a teljes Simicska-körnek van oka féltenie az állását, a rátermettség már nem elég.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik