Belföld

Mégsem támogatják a szocik az olimpiát

Gogos-Zoltan(960x640).jpg (Array)
Gogos-Zoltan(960x640).jpg (Array)

A párt többsége szembement Kunhalmi Ágnes és Botka László korábbi nyilatkozataival.

Bár hétfőn még arról írtunk, hogy Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök és Botka László szegedi polgármester is kiállt a 2024-es budapesti olimpia mellett, a párt parlamenti frakciója hétfői ülésén ellenezte a tervet. A kedden megkezdődött parlamenti vitában a szocialista felszólaló már fenntartásait hangoztatta.

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese azt mondta: a Fővárosi Közgyűlésben ülő két szocialista képviselőnek, aki szintén támogatta az olimpiarendezést, önálló döntési joga van, a parlamentben azonban a frakció többsége által képviselt álláspont jelenik meg. A hétfői frakcióülésen pedig az a többségi álláspont alakult ki, hogy számos fontosabb dolog van, mint az olimpia. Még tíz év távlatában sem lehet erről álmodozni ott, ahol 4,2 millió szegény ember él – közölte.

Kunhalmi Ágnes továbbra is kitart az olimpia mellett, ő a frakció döntése alól felmentést kért a parlamenti szavazásra, amit meg is kapott. Az országos elnökség még nem foglalkozott a kérdéssel, a most szerdai ülésen azonban várhatóan szó lesz erről. Gőgös úgy látja: a közgyűlési képviselők is átgondolhatják még álláspontjukat, látva a 2017-es vizes VB megemelkedett költségeit, illetve azt, hogy „az is egy Garancsi-biznisz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik