Belföld

Már Európában is Orbán vejének volt cége után nyomoznak

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)

Az Európai Csalásellenes Hivatal vizsgálja az Elios gyanús közbeszerzési győzelmeit - írja az Index, amelynek értesülését az OLAF hivatalosan nem erősítette meg.

Az uniós pénzek elköltését felügyelő szervezet mellett a rendőrségi nyomozás is tovább folyik a Tiborcz István tulajdonosi időszakában begyűjtött megrendelések ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya még márciusban indított nyomozást az Elios négy közbeszerzési ügyében. Akkor a cég még Tiborcz István tulajdonában volt.

A nyomozás “versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett elkövetésének gyanújával indult. Az Index úgy tudja, már több tanút meghallgattak, a rendőrök főleg az Elios szekszárdi üzletének hátterét próbálták feltárni. Azt vizsgálták, hogy az önkormányzat valóban egyeztetett-e a cégvezetéssel azelőtt, hogy hivatalosan megkezdte a közvilágítás LED-es lámpákra való átállításának előkészítését.

A korábban fideszes, jelenleg LMP-s szekszárdi politikus, Hadházy Ákos Facebook-oldalán előre megjósolta az Elios győzelmét, és arról is írt, hogy a város vezetése 2012 augusztusában elképesztő gyorsasággal találta ki, hogy le kell cserélni az utcalámpákat, annak ellenére, hogy a 100 milliós önrészt igénylő beruházás csak 20-30 év alatt térül meg.

Tiborcz István a Green Investment & Solutions Kft.-n keresztül volt tulajdonos az Eliosban, a kft.-t azonban május végén eladta a WHB Befektetési Kft.-nek. A döntésben az is közrejátszhatott, hogy állítólag a Fidesz vezetésében is egyre többen kifogásolták a miniszterelnök vejének üzleteit.

Ugyanakkor Lázár János néhány hete azt mondta: nem volt indokolt a figyelem Tiborcz István eredményeit illetően. A Miniszterelnökséget vezető miniszter így kommentálta, hogy Orbán Viktor veje eladta a közbeszerzésekben érintett cégeit. “Megnéztem, utánajártunk, de nem volt indokolt a figyelem Tiborcz István pályázati eredményeit illetően. 88 pályázatot írtunk ki, abból csak tucatnyit vitt el Tiborcz úr cége, cégei, ami a közvilágítási piacot ismerve teljesen normális.” Lázár szerint az Orbán vejének érdekeltségébe tartozó cégek többször is egyedüli pályázóként indultak a közbeszerzéseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik