Belföld

Zárt táborokat követelnek Kósáék

kósa lajos (Array)
kósa lajos (Array)

Még az Európai Unió véleménye se érdekelné őket, mert a debreceni befogadóállomáson történt incidens úgy felbőszítette őket. Szokás szerint bűnözőnek állították be a menekülteket.

Debrecen kormánypárti országgyűlési képviselői szerint zárttá kell tenni a hazai befogadóállomásokat. Pósán László, Kósa Lajos és Tasó László (Fidesz) a debreceni táborban és környékén hétfőn történt erőszakos cselekményekkel kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményben kijelentették: függetlenül attól, hogy mit mond az Európai Unió, zárttá kell tenni a táborokat.

“Amitől korábban tartottunk, az illegális határátlépők számának drasztikus növekedése, ami az elmúlt hetekben bekövetkezett, valóban kiélezett helyzetet, erőszakos cselekményeket eredményezett” – fogalmaznak a közleményben.

Kérem tisztelettel, ez tűrhetetlen!

A képviselők szerint “tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy az olyan emberek, akik törvénysértő módon lépték át a magyar határt, de ugyanakkor igényt tartanak a magyar emberek támogatására és együttérzésére, azok a befogadó állomás környékén, a mai napon tanúsított erőszakos cselekedeteikkel méltatlanná váltak a jóindulatunkra”.

A kormánypárti politikusok szerint a tömeges népvándorlás megfékezésére az a megoldás, amit a baloldal javasol, hogy növeljük a menekülttáborok számát és kapacitását, semmi jóra nem vezet, folyamatos feszültség forrása és kiindulópontja lehet.

Európai Unió? Az meg mi?

“Debreceni képviselőként még inkább megerősödtünk azon meggyőződésünkben, hogy ezeket a táborokat – függetlenül attól, hogy mit mond az Európai Unió – zárttá kell tenni, vissza kell állítani a 2012 előtti idegenrendészeti őrizet jogi intézményét. Minél hamarabb megtesszük ezt a lépést, annál inkább megelőzzük a hasonló incidenseket” – zárul a debreceni kormánypárti képviselők közleménye.

Hétfő délután a tábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott. Botokkal ütötték és megdobálták a leálló autókat és buszokat, és felgyújtották az út menti kukákat. A konfliktusban egy rendőr könnyebben megsérült, kővel dobták meg. Az incidens miatt este ideiglenesen lezárták a befogadóállomást. A táborlakók bemehetnek a befogadóállomásra, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik