Belföld

Vége az érettségiszezonnak

érettségi (Array)
érettségi (Array)

Befejeződtek a szóbeli vizsgák.

Pénteken véget érnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, ezzel lezárul a tavaszi érettségiszezon.

A mostani a 22. vizsgaidőszak volt a 2005-ben bevezetett új rendszerben, az érettségizők közül több mint 79 ezer végzős középiskolás szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még – a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve – mintegy 36 300 diák tett legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségit.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint 3327 vizsgabizottság közreműködésével zajlott le az érettségi, 1172 helyszínen összesen mintegy 115 300 diák adott számot tudásáról.

A diákok együttesen mintegy 425 700 vizsgát tettek le. Érettségi bizonyítványukba és tanúsítványukba további 44 130 érettségi vizsgaeredmény kerül a már előzőleg megszerzett vizsgaeredményeik alapján.

A mintegy 425 700 vizsga közül 42 400 volt emelt szintű, 383 300 pedig középszintű. Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyihoz képest több mint 1200-zal, 3 százalékkal nőtt. A hivatal szerint ez a növekedés is – az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után – tükrözi a felsőoktatási felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket.

A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat külön számolva – 157 tárgyból volt középszintű és 77 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.

A felsőoktatásba jelentkezőknek érdemes még a július 9-i határidőre figyelniük. Eddig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik