Belföld

Orbán már ukrán menekültáradatra készül

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 06. 26. 18:25

Azt mondta, hogy ebben nem számít az EU segítségére, ez Lengyelországgal közösen a mi problémánk lesz.

Még nincs napirenden az ukrajnai konfliktus menekültügyi vonatkozása Magyarországon, de akármi történik is, az Lengyelországgal közösen a mi problémánk lesz – mondta az EU állam- és kormányfőinek tanácskozása után Orbán Viktor.

A miniszterelnök kijelentette, hogy ebben nem számít uniós segítségre, a magyar közigazgatásnak fel kell készülnie arra, hogy különböző forgatókönyvek esetén milyen teendői lesznek. Szerinte a szláv országokban már érzékelhető, hogy elindult egy folyamat, több ukrán érkezik hozzájuk, mint korábban.

Orbán közölte: Kárpátalján a magyar kormány is igyekszik anyagi eszközökkel elősegíteni, hogy stabil maradjon a helyzet, nyáron a megélhetés és a létfenntartás sem okoz gondot, ezért Magyarország felé még nem indult el menekültáradat.

A kormányfő úgy vélte: ha Ukrajnából érkeznek menekültek, az teljesen más helyzet, mint amikor Afrikából érkeznek Magyarországra. Szerinte egyébként a minszki egyeztetések révén lehetne rendezni a konfliktust, úgy látja, még nincs minden veszve.

Orbán emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Szlovákia kivételével az Ukrajnával határos NATO-tagállamokba nehézfegyvereket telepít az Egyesült Államok, de Budapest még nem kapott ilyen megkeresést. A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a lépésnek a hatásai még nem ismertek, de ezzel a NATO-fegyverzet „soha nem látott közelségbe kerül Oroszországhoz”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.