Belföld

Amnesty: a nemzeti konzultáció ellen tiltakozó leveleket kapott a Miniszterelnökség

nemzeti konzultáció (Array)
nemzeti konzultáció (Array)

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatos tiltakozó leveleket adott át az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Az emberi jogi szervezet erről szóló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: olyan magyar állampolgárok Orbán Viktor miniszterelnöknek szóló leveleit nyújtotta át, akik nem akarnak válaszolni a nemzeti konzultáció “félrevezető, a terrorizmust a migrációval összemosó” kérdéseire.

Az Amnesty International szerint a nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról című kérdőívben megfogalmazott kérdések és állítások alkalmasak arra, hogy “a Magyarországon már amúgy is meglévő idegenellenes hangulatot” fokozzák.

Ezért arra kérik a miniszterelnököt, tegyen meg mindent azért, hogy Magyarország “figyelembe vegye a menekültek és migránsok emberi jogait”, hagyjon fel a menekültek és migránsok elleni “megbélyegző megszólalásokkal”, és a jövőben utasítsa vissza az ehhez hasonló retorikai fogásokat.

Hozzátették: kérik a kormányfőt, hogy mielőtt bármilyen intézkedést tervez a témában, konzultáljon érdemben a téma szakértőivel és a témában járatos civil szervezetekkel.

Olvasói sztorik