Semjén Zsolt szerint a menekültek előtt nyitva van az ajtónk. A Magyarországra érkező emberek óriási többsége azonban nem menekült, hanem egy jobb gazdasági élet reményében elindult migráns – derült ki az atv.hu-nak adott, pénteken megjelent interjújában.
Meg kell nézni honnan érkeztek a terroristák
A politikus szerint neki az állam nevében a közösség érdekeit kell képviselnie, a magyar nemzetnek pedig szerinte az az érdeke, hogy ne tegye ki annak a veszélynek, hogy integrálhatatlan migráns tömegek zúdulnak az országra. “Látni kell, hogy az ezekből az országokból érkező emberek tekintetében nagy a kockázata, hogy integrálhatatlanok, mert nem akarnak nemhogy asszimilálódni, de integrálódni sem, és az európaival sokszor ellenséges kulturális, vallási, mentalitásbeli háttérből érkeznek” – mondta a kereszténydemokrata politikus.
Fotó: Neményi Márton
Ezzel kapcsolatban kifejtette, nem azonos kockázata van annak, ki milyen kulturális-, vallási-, mentalitásbeli háttérrel érkezik. Meg kell nézni, hogy akár Párizsban, akár Londonban a terrorcselekmények elkövetőinek jelentős része nem első, hanem második vagy harmadik generációs, jó iskolába járt, jólétben él és mégis ellenségnek tekinti a befogadó országot és annak kultúráját – fogalmazott, majd megjegyezte, a nemzeti érdek alapján nem tehető egyenlőségjel egy tisztázatlan hátterű migráns és egy ismert török vagy arab üzletember között, aki befektet az országba.
Semjén Zsolt erre hivatkozva úgy fogalmazott, amennyiben a nemzet érdekét alárendelné az idegen migránsok érdekeinek, akkor esküszegő lenne. Emellett szerinte minden migráns befogadása azt a rossz üzenetet küldené, hogy a harmadik világ milliárdnyi migránsa beköltözhet Európába a jobb élet reményében.
Brüsszel impotens
Magyarország érdeke az lenne, hogy Brüsszel reális megoldással álljon elő – mondta, majd hozzátette, “ehhez nagy hit kell, ismerve Brüsszel impotenciáját”. Semjén Zsolt szerint kormányának már az is jó, ha az unió nem akadályozná őket. “Mert ha most hibázunk, generációkra lesz élhetetlen a hazánk” – jelentette ki.
A kereszténydemokrata politikus szólt arról is, hogy szerinte a migránsok, akik a magyar nemzethez és keresztény civilizációhoz nem kötődnek, inkább lesznek baloldali szavazók, mint konzervatívok. “Szociális szempontból is így van ez” – mondta.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy elsősorban az erős közbiztonság, a bevándorlás kérdésében határozottan fellépő kormány akadályozhatja meg, hogy a baloldali pártok bevándorlópárti politikája miatt elbizonytalanodott szavazók átmenjenek a Jobbikhoz. A baloldal önfelszámoló politikája miatt azonban könnyen kialakulhat egy lengyel típusú helyzet – mondta, azzal a megjegyzéssel, hogy a PIS, mint egy népi katolikus konzervatív párt lényegileg más karakterű, mint a Jobbik.
A KDNP elnöke leszögezte, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel nem tud elképzelni párbeszédet, reális veszélyt pedig mostanság egyetlen baloldali párt sem jelent a kormányoldalra.
A KDNP megvalósította a programját
Semjén Zsolt úgy fogalmazott, nem érzi, hogy népharagot szült volna az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának bevezetése. “Mit kellene egy kereszténydemokrata pártnak képviselnie, ha nem a szabad vasárnapot?” – kérdezte, majd elmondta azt is, a társadalom szép lassan elfogadja és változtat vásárlási szokásain, emellett a kis családi boltok is jól jártak, a kereskedelmi forgalom pedig nőtt és újabb munkahelyeket generált.
“A KDNP egyik karizmája, hogy nem adja fel” – összegzett a pártelnök és aláhúzta, a kereszténydemokrata párt az egyetlen, akiknek lényegében valamennyi programpontja megvalósult a nyáron révbe érő családi csődvédelemmel. Kiemelte továbbá, hogy a KDNP világnézeti pártként a kereszténységhez kapcsolja a kormányzó pártszövetséget, és ebből kiindulva érhet el a Fidesz olyan széles társadalmi rétegeket is, akik “nem különösebben kötődnek a kereszténységhez”.