Belföld

Az előző polgármesterre mutogat Esztergom első embere

romanek etelka (Array)
romanek etelka (Array)

Romanek Etelka szerint a mai napig hullanak a csontvázak a szekrényből.

Esztergom fideszes polgármestere szerint milliárdos tartozást hagyott maga után a város előző vezetése, és olyan ügyekkel szembesültek, amelyek miatt feljelentést is tettek. Romanek Etelka a Napi Gazdaságban beszélt arról, hogy „a mai napig kerülnek elő olyan új dokumentumok és ügyek, melyek jelentős részét képtelenség azonnal megoldani”. Hozzátette: olyan peres eljárásokról, követelésekről van szó, melyeknek a kezdete akár öt, hat, hét évre is visszanyúlik (a független Tétényi Éva 2010 és 2014 között volt a város polgármestere, az említett időszakban a fideszes Meggyes Tamás vezette a várost, de ezt az interjúban nem említik).

Romanek elmondta: papíron pozitív volt a pénzügyi egyenleg, de ez abból adódott, hogy sok számlát nem fizettek ki. Szerinte milliárdos kiadással terhelték az önkormányzatot a késedelmi kamatok, perköltségek és szakértői díjak. Beruházásokhoz, ingatlankezelésekhez kapcsolódó tevékenységek miatt több feljelentést is tettek.

Esztergomban egy hónapja feloszlatták a Fidesz helyi szervezetét, mert sok volt a feszültség a korábbi fideszes polgármesterhez, Meggyes Tamáshoz kötődő körök és a párt többi tagja között. 2010-ben a független Tétényi Éva legyőzte Meggyest a polgármester-választáson, de a közgyűlési többség fideszes maradt, a polgármester intézkedéseit rendszeresen megfúrták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik