Belföld

A földeken köthetnek ki a közmunkások

napszámos (Array)
napszámos (Array)

A belügyminiszter javaslata szerint szervezetten vezényelhetik a közmunkásokat mezőgazdasági idénymunkára a helyi gazdákhoz. Visszautasítani nem lesz jó ötlet.

Megírtuk korábban, hogy sok munkakereső előtt bezárul a közmunka lehetősége az új törvénymódosítással. Mert ugyan a kormány a közmunka kiterjesztését ígérte, a Pintér Sándor belügyminiszter által beterjesztett törvénymódosítás a közmunkából kizártak körét bővíti inkább. A módosítás elfogadása után már nemcsak azok nem kaphatnak közmunkát három hónapig, akik nem fogadják el az egyszerűsített foglalkozás keretében felajánlott munkát, hanem azok sem, akiknek munkaviszonya előzőleg munkavállalói felmondással vagy közös megegyezés keretében szűnt meg.

Mezőgazdasági munkás a ’70-es évekből
Kép: Fortepan

A VS most arról ír, hogy a Pintér-féle javaslat értelmében annak a gazdálkodónak, aki május és október között embereket venne fel egyszerűsített foglalkoztatásban (ezért napi 500 forintnyi közterhet kell fizetnie a munkavállalók után), a helyi polgármesternek kell majd bejelentenie a munkaerőigényét, azt, hogy munkásokra van szüksége.

Ezt követően a polgármester kiválasztja a megfelelő közmunkásokat, a listát leadja a járási hivatalnak, amely szól a közmunkás foglalkoztatójának, hogy mentse fel a „munkavégzési és rendelkezésre állási” kötelezettsége alól, a közmunkásnak pedig át kell mennie az idénymunkára. Ha nem teszi, akkor három hónapra ki kell zárni a közmunkából és a segélyezésből is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik