Belföld

Illatos út: vizsgálóbizottságot kezdeményez a Jobbik

illatos úti szennyezés (Array)
illatos úti szennyezés (Array)

Országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik annak érdekében, hogy kiderüljön, miként hasznosultak az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében elköltött források.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője erről szerdán beszélt újságíróknak Budapesten, az Illatos úti telephely előtt. Az Illatos úti vegyiművek területén történt környezetszennyezés újabb fejezete, hogy kimutatták, a talajban és a talajvízben a szennyező anyagok határértékének sokszorosa halmozódott fel – mondta.

Szerinte legalább tízéves múltja van az Illatos úti környezetszennyezésnek. Információik szerint 2005-ben már 50 millió forintos bírságot szabott ki a környezetvédelmi hatóság a hulladékok nem megfelelő tárolása miatt. Az ügyben 2011-ben az illetékes környezetvédelmi hatóság feljelentést is tett – idézte fel.

Az országban jó néhány hasonló telephely van, amelyeket fel kell számolni. A körülmények pedig azt sejtetik, hogy az elmúlt évtizedekben a környezeti kármentesítésre szánt állami pénzeket nem megfelelően költötték el – mondta Kepli Lajos.

Közölte, a Jobbik országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, hogy feltárják az elmúlt évtizedekben az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében elköltött milliárdok sorsát.

Az LMP pedig perel a hasonló veszélyforrások nyilvánosságáért, a párt szerint a kormány hónapokig tagadta a vészhelyzetet, az Illatos út “a kormány felelőtlenségének és inkompetenciájának jelképe”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik