Belföld

Kétszínűnek tartja a Jobbikot a Fidesz

Pánczél Károly (Array)
Pánczél Károly (Array)

A párt nemzetpolitikáját nevezte hiteltelennek a kormánypárt frakciója.

A kétszínűség és a hiteltelenség újabb példáját adta a Jobbik, amikor a meghívás ellenére egyetlen képviselőjük sem jelent meg a Nemzeti Összetartozás Napján tartott ünnepélyes zászlófelvonáson és a Magyarság Házában tartott központi megemlékezésen sem – fogalmaz Pánczél Károly.

A Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke által jegyzett közlemény hiteltelennek nevezi a Jobbik nemzetpolitikáját, mivel “a magát nemzetinek hazudó szélsőjobboldali párt nemzetpolitikában is mást kommunikál és mást cselekszik”. A Jobbik újra és újra bizonyítja, hogy becsapja a választóit. Sorra tagadja és hazudtolja meg korábbi programját, nyilatkozatait és saját embereit – áll a közleményben.

A Jobbik válaszát Szávay István, a párt alelnöke jegyzi. „Az a Fidesz, amely korában még kivonult a parlamenti Trianon-megemlékezésről, az a Fidesz, amely még 2009-ben sem támogatta a magyar állampolgárság megadását az elszakított területeken élő nemzettársainknak, és az a Fidesz, amely ötéves kormányzása alatt önző pártpolitikává züllesztette a külhoni magyarság ügyét, nem méltó arra, hogy a Jobbik 2003-as megalakulása óta következetes és változatlan nemzetpolitikáját negatív jelzőkkel minősítse 2 – írja.

„A Jobbik épp azzal folytat következetes nemzetpolitikát, hogy távol marad a nemzeti összetartozás fideszes ‘ünnepségeitől’, és Kárpát-medence-szerte megemlékezések százain öltözteti gyászba szívét.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik