Belföld
népszabadság (Array)

Az MSZP kiszállt a Népszabadságból

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 06. 02. 13:16

A többségi tulajdonos megvette az MSZP pártalapítványától a 27,69 százalékos részesedését – tudta meg az Origo. A kiadó vezérét is lecserélték.

Korábban a témában:

A Népszabadság Zrt.-ben 99,9 százalékra növelte a korábbi 70,8 százalékos részesedését az osztrák Heinrich Pecina üzletember, miután az Origo információi szerint Pecina szövevényes céghálóba rendeződő érdekeltségei révén megvásárolta az MSZP Szabad Sajtó Alapítványának 27,69 százalékos részesedését, valamint a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Szociális Segélyező Egyesületének 1,4 százaléknyi tulajdonrészét a Népszabadság Zrt.-ben. Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke megerősítette az ügyletet, de részleteket nem árult el, így a vételárat sem.

A hírportál úgy tudja, hogy a lap munkatársai által birtokolt 0,1 százaléknyi részvény eladása egyelőre nem zárult le.

 
Fotó: MTI 

Kedden jelentette be a Népszabadságot kiadó Mediaworks, hogy a cég élén változás történt, és június 1-jétől Rónai Balázs a részvénytársaság új vezérigazgatója. A Mediaworks korábbi vezérigazgatója, Mihók Attila a saját kérésére távozott posztjáról.

A tájékoztatás szerint a közgazdász-mérnök végzettségű Rónai Balázsnak csaknem 25 éves médiapiaci tapasztalata van. A szakember 2013-ig, hat éven keresztül volt a Napi Gazdaság Kiadó vezetője, 15 évig a www.Napi.hu Online Kft. ügyvezető igazgatója és a Napi.hu főszerkesztője. Rónai Balázs a kiadóvállalat vezérigazgatói posztján kívül a Mediaworks leányvállalatainak vezető tisztségviselője is lesz.

Közölték azt is, hogy Katona Viktor tölti be továbbra is a Mediaworks pénzügyi igazgatói posztját, valamint Kálmán Erika az igazgatóság tagjaként dolgozik a társaságnál.

A lapkiadó csoporthoz tartozik a többi között a Népszabadság, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, nyolc regionális napilap, több női és gasztromagazin, valamint számos digitális médiatermék.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.