Belföld

A kormányszóvivő a botrányos konzultációs plakátról beszélt

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 06. 02. 18:07

Már a május 31-ei kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a következő napokban tájékoztató kampány indul a bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultáció témakörével kapcsolatban - mondta Kovács Zoltán kedden.

“A kampány a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy aki Magyarországra érkezik, annak tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét” – jelezte a kormányszóvivő.

Mindez egyúttal állásfoglalás és üzenet azok felé, akik illegálisan kívánnak belépni Magyarország, egyúttal az Európai Unió területére – tette hozzá. Kovács Zoltán emlékeztetett: a május 31-ei kormányszóvivői tájékoztatón ismertette a kampányra készülő plakátok szövegét is.

konzultációs plakát mashup (Array) 

Ahogyan beszámoltunk róla, kedden megjelent egy fotó, amelyen készítője szerint a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátja látható. A plakát szövege a következő: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

Az Együtt a kép megjelenése után közölte: mozgalmat szervez a plakátok letépésére, ha azok kikerülnek a közterekre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.