Belföld
nemzeti konzultáció (Array)

Közpénzből fokozza a gyűlöletet a kormány

Rejtélyes plakátfotó kering a neten, miszerint a bevándorlók elveszik a magyarok munkáját. Ötösbe kapcsolt a kormányzati gyűlöletkampány.

Kőkemény soviniszta-idegengyűlölő kampányba foghat a kormány, ha valódi az a fotó, amit az Index egyik olvasója küldött be egy nyomdából. Ugyanis szerinte a kormány 333 darabot rendelt óriásplakát méretben a lefotózott mintán, amin ez a teljes szöveg (még két másik verzió is lesz amúgy):

Kormány információ
Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!
Nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról

A konzultációt egyébként még egy hónapig lehet kitölteni, erről Kovács Zoltán kormányszóvivő nemrég azt mondta, tájékoztató kampányt indítanak, amiben jelzik, hogy minden ideérkezőnek tiszteletben kell tartania az ország és az Unió kultúráját, törvényeit és nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyeit. Valami hasonló kultúrvitára számíthatunk a következő hetekben:

 

Az Együtt leszaggatja a plakátokat

Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy ne helyezzen ki “gyűlöletkeltő” óriásplakátokat, ha pedig mégis kikerülnek, a párt mozgalmat szervez a leszaggatásukra – közölte Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja kedden. Azt írta, a kormány célja a plakátokkal az, hogy a magyar polgárok között feszültséget keltsen – fogalmazott.

Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy adjon választ: valóban ezt az idegengyűlölő szlogent készül-e több száz példányban kitenni Magyarország közterületein? Ha ez a kormányzat terve, akkor felszólítják, tegyen le róla és mondja le a nyomdai megrendelést, ha pedig már elkészültek, zúzassa be a plakátokat. “Ha ezek az óriásplakátok kikerülnek, az Együtt mozgalmat szervez azok szervezett leszaggatására, mert nem hagyhatjuk, hogy ilyenekkel szennyezzék közterületeinket és közéletünket” – fogalmazott közleményében a politikus.

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.