Belföld

Robbant a bomba a pesti Fideszben

fidesz (fidesz)
fidesz (fidesz)

Okirat-hamisítással vádolják a kormánypárt egyik korábbi alpolgármesterét, a feltételezés szerint hamis aláírásokkal jutott hozzá egy közhasznú civil szervezet pénzeihez.

A botrányba keveredett XV. kerületi Fidesz-szervezetről a hvg ír, az ügyészség bűncselekménnyel vádolja a párt egyik önkormányzati képviselőjét, aki korábban, az előző ciklusban Rákospalota alpolgármestere volt.

Bitvai Nándort azzal vádolják, hogy a nagyobbik kormánypárt tevékenységét is segítő Közbizalom Közhasznú Egyesület első embereként szabálytalanul vett fel pénzt, az adóforintokat is felhasználó szervezettől.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy feloszlatták a kerületi Fideszt, a hivatalos indoklás szerint a tábor két részre szakadása miatt. A belháború kiváltó oka az volt, hogy a Közbizalom több tagja, akik helyi Fidesz-tagok is voltak, számon kérték Bitvain, illetve a volt polgármesteren, László Tamáson, hogy milyen alapon vettek ki pénzt a szervezetből. A szabályok szerint a feloszlott alapszervezetet a választókerületi elnöknek, jelen esetben László Tamásnak kell újjászerveznie.

Ingatag kerület

Ha a Bitvai elleni vádak igaznak bizonyulnak, akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik, az ügye pedig már bírósági szakaszban van, a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság tájékoztatása szerint június 16-án várható ítélet.

Amennyiben a képviselő lemondásra kényszerül, úgy időközi választást kell kiírni, ami elég kellemetlen a Fidesz számára, mert ősszel jelöltjük alulmaradt a DK-s polgármesterrel szemben, Bitvai pedig csak egy hajszállal hozta körzetét.

Kép: MTI

A lap birtokába jutott, a bírósági ügyiratok közt is szereplő, jegyzőkönyv szerint már egy 2012. áprilisi vezetőségi ülésen vita alakult ki az egyesületnél. László védelmébe vette Bitvait, az akkori polgármester hangsúlyozta, helyettese nyakába szakadt a sok feladat, kikérte magának, hogy őket meggyanúsítsák.

Kizárás, fenyegetés

Az ügyről a korábbi polgármester, most fideszes országgyűlési képviselő László tudott, de megpróbálta eltusolni, kizárással fenyegette meg azokat a kerületi tagokat, akik szót emeltek a törvénytelenség ellen.

Bitvai lebukásához az vezetett, hogy a másik fideszes alpolgármester, Novák Ágnes a hivatalban rábukkant egy dokumentumra, amin Bitvai mellett a Közbizalom másik elnökhelyettese, Balogh András szignója is szerepelt. Balogh Novák felesége, így az asszony egyből felismerte, hogy az aláírás hamis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik