Belföld

Belső harcok miatt oszlatják fel a rákospalotai Fideszt

Két ellenséges táborra szakadt a XV. kerületi Fidesz, ezért a párt budapesti választmánya feloszlatja a szervezetet - értesült az Index.

László Tamás parlamenti képviselő, volt polgármester, illetve a volt alpolgármesterei által fémjelzett táborok között már évek óta húzódik a vita – írja az Index.

„A budapesti XV. kerületi helyi szervezet tagsága (…) már hosszú ideje dúló és a felek között egyre jobban elmérgesedő belháború eredményeként olyan nagymértékben megosztottá vált, hogy a kialakult állapot már a helyi szervezet legalapvetőbb működését is veszélyezteti” – állapította meg a portál birtokába került tavaly decemberi etikai bizottsági jelentés egy tag kizárásával kapcsolatban. Mivel a szervezet mostani működése az etikai bizottság szerint a párt érdekeit, illetve Fidesz jó hírét is “súlyosan sérti”, ezért annak feloszlatását javasolják. A portál úgy tudja, erre hamarosan sor is kerül Rákospalotán.

Régóta húzódó viszálykodás

2013-ban, László Tamás jelenlegi fideszes parlamenti képviselő polgármestersége alatt Liebmann Katalin kinevezése miatt estek egymásnak a párttagok, emlékeztet a portál. Akkor több fideszes képviselő, köztük az alpolgármesterekkel azért fordultak László Tamással szembe, mert nem akarták az egykori kisgazda Liebmannt a kerületi médiacég élére kinevezni.

Máskor a polgármester bizalmasát jelentették fel a rendőrségen a Lászlóval kritikus tagok, mire a kerület vezetője több olyan jelentést küldött a Fidesz felső vezetésének, amelyben a párt érdekeinek elárulásával vádolta meg Vizér Klára és Novák Ágnes alpolgármestereket és három képviselőtársukat, és a kizárásukat javasolta. A problémák a helyi szervezet eredményességén is meglátszanak: a parlamenti választásokon csak egy hajszállal tudta megelőzni riválisát László Tamás, az önkormányzati voksoláson pedig elbukták a kerületet: a DK-s Hajdu László ülhetett a polgármesteri székbe, a Fidesz pedig elveszítette abszolút többségét a képviselőtestületben.

A portál úgy tudja: László Tamásnak a feloszlatás után jó esélye van arra, hogy ellenlábasai nélkül folytassa munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik