Belföld

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el

arviz(210x140).jpg (Array)
arviz(210x140).jpg (Array)

A Murán elindult áradás miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a folyó magyarországi szakaszán, ahol a vízszint egy nap alatt több mint egy métert emelkedett.

A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának honlapja szerint szombat este rendelték el a Mura magyarországi szakaszán az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A folyó vízszintje – a szombat reggel nyolc órakor mért 210 centiméter után – vasárnap reggel nyolc órakor 324 centiméteren állt, vagyis 24 óra alatt több mint egy métert emelkedett.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy az Ausztria felől indult árhullám miatt az előrejelzések szerint kedd estére a harmadfokú készültséget igénylő, 430 centimétert meghaladó árhullám is kialakulhat a Mura vízgyűjtőjén.

Körmend és Nagybajcs is felkészül

A Rábán Körmendnél is elsőfokú árvízvédelmi készültség van. A Dunán Nagybajcsnál várhatóan vasárnap délután rendelik el az elsőfokú készültséget, mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-en. Siklós Gabriella elmondta, hogy Körmendnél már órák óta nem nőtt a vízállás, vagyis tetőzött, de elég sokáig nagyon magas vízállásra kell számítani.

Beszámolt arról is, hogy a Mura felső szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van. A vízállás megközelítheti, esetleg meghaladhatja a másodfokú védekezés elrendeléshez szükséges szintet a következő napokban – mondta. Siklós Gabriella közölte, hogy a Duna az osztrák szakaszon napok óta árad, mert elég komoly mennyiségű csapadék esett a bajorországi és az alsó-ausztriai vízgyűjtő területeken.

A felső-magyarországi szakaszon, Nagybajcsnál vasárnap délután már el kell rendelni az elsőfokú árvízvédelmi készültséget – közölte. A szóvivő szerint valószínűleg Komáromnál is elrendelik az elsőfokú készültséget. Esztergomnál és Budapestnél a vízállás várhatóan nem éri el az elsőfokú árvízvédelmi készültség elrendeléséhez szükséges szintet – közölte. Jelezte, hogy a Dráván is magas vízállásra kell számítani.

A Rába szentgotthárdi szakaszán szombat délelőtt rendelték el az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója azt mondta, további 15-30 milliméter csapadék várható a Rába vízgyűjtő területén, ez pedig növelni fogja az áradás mértékét.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik