Belföld

ORÖ-botrány: a helyettes államtitkár is gyanúba keveredett?

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 05. 20. 12:40

Az Index információi szerint az Országos Roma Önkormányzat költekezésével párhuzamosan a hatóságok vizsgálják az Emberi Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának tevékenységét is.

Köpeczi-Bócz Tamást még az előző ciklusban nevezték ki az Emmi uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkárává, és a 2014-es országgyűlési választás után is a poszton maradt – emlékeztet az Index cikkében.

Köpeczi korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményének, a Türr István Képző és Kutató Intézetének volt főigazgatója, hivatali ideje alatt több mint 25 milliárd forintos EU-támogatást osztottak szét – többek között roma programokra is.

A portal információi szerint Köpeczi hivatala igazolta többek között azokat a TÁMOP-os pályázatokat, amelyeket Hadházy Ákos feljelentése nyomán vizsgálnak a hatóságok. Hadházy azért tett feljelentést, mert véleménye szerint a “Híd a munka világába” program 5 milliárdos keretének egy 270 millió forintos részéből olyan beszerzéseket írtak ki, amelyek nem egyeztethetőek össze a program eredeti célkitűzésével. Köpeczi hivatala azzal védekezett: a költések elszámolhatóak voltak, így a nyomozást le is állították.

A Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt újra elrendelte a nyomozást, amely jelenleg is folyik a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán. A NAV a portálnak azt a téjékoztatást adta: nemrég kapták meg az ügyet a Főügyészségtől, a nyomozás csak a napokban indult, konkrét személyek érintettségével kapcsolatban viszont nem adhatnak tájékoztatást. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs tudomása a helyettes-államtitkár felelősségét érintő vizsgálatról.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.