Belföld

Egy év alatt 90 millióról 1,5 milliárdra nőtt Garancsi cégének bevétele

A Mobil Adat Kft.-be tavaly augusztus végén vásárolta be magát Orbán Viktor bizalmasa, Garancsi ekkor többségi tulajdonos lett. A NAV-os pénztárgépekbe SIM-kártyát szállító cég árbevétele tavaly kilőtt. Míg 2013-ban 89 milliós forgalmat generált, addig 2014-ben már 1,5 milliárd forintot. A tulajdonosok 220 millió forint osztalékot vehettek fel.

 

Tavaly szeptemberben írta meg az Átlátszó, hogy Garancsi István, Orbán Viktor bizalmasa bevásárolta magát a Mobil Adat Kft. nevű cégbe. Ez az egyik társaság, amely egy SIM-chippel az adatátvitelt biztosítja a NAV és az online pénztárgépek között. A speciális SIM-kártyát a gépbe beforrasztva kell beépíteni, tehát kivehetetlen és kicserélhetetlen, a pénztárgép megvásárlásával a mobilnetet biztosító távközlési szolgáltató mellett is elkötelezi magát a kereskedő.

A céget 2012 végén alapították, tehát alig két éve. Garancsi tavaly vásárolta be magát a társaságba igen jó érzékkel. A cég ugyanis 2014-ben olyan emelkedést ért el, amit csak ritkán látni. Legutóbb talán Mészáros Lőrincnél találhattunk ilyen eredményeket.

Valóban jó üzlet lett a kasszák bekötése a NAV-hoz

A cég árbevétele 2013-ről 2014-re megtizenhatszorozódott Míg 2013-ben 89 millió forintos forgalma volt, addig 2014-ben már 1,5 milliárd forint. A nyereség ugyanígy nagyot emelkedett, a 2013-as 1,3 millió forintról 226 millió forintra. A tulajdonosok osztalékként 220 millió forintot vettek fel. Garancsinak ebből 198 millió forint jutott. A társaság 2013-ban nulla forint osztalékot fizetett. 

A cég eredményeiről szóló dokumentumot ezen a linken nézhetik meg. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik