Belföld

Kiderült, mennyi pénzt kapnak a pártok az államtól

Vona-Gabor(960x640).jpg (Array)
Vona-Gabor(960x640).jpg (Array)

Itt a jövő évi lista a párttámogatásokról. A Jobbik többet kap, mint az MSZP.

Az ideivel teljes mértékben megegyező támogatást, vagyis összesen 3,8 milliárd forintot kaphatnak a központi költségvetésből a pártok és alapítványaik 2016-ban, derül ki az Országgyűlésnek szerdán benyújtott büdzséjavaslatból.

A nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján a Fidesz ezúttal is 877 millió forintra, a Jobbik 476 millió forintra, az MSZP 427 millió forintra, az LMP 174 millió forintra, a KDNP pedig 153 millió forintra számíthat. A frakcióval nem rendelkező pártok közül az Együtt – A Korszakváltók Pártja 134 millió forintot, a Demokratikus Koalíció (DK) 132 milliót, a Párbeszéd Magyarországért (PM) 107 milliót, a Magyar Liberális Párt (MLP) pedig 71 millió forintot kaphat.

A pártalapítványok sorában a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (Fidesz) 530 millió forintból, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány (Jobbik) 266 millió forintból, a Táncsics Mihály Alapítvány (MSZP) 234 millió forintból, az Ökopolisz Alapítvány (LMP) 68 millió forintból, a Barankovics István Alapítvány (KDNP) pedig 54 millió forintból gazdálkodhat. Az Együtt pártalapítványa, az Együtt Magyarországért Alapítvány jövőre 41 millió forintot, Új Köztársaságért Alapítvány (DK) 40 milliárd forintot, a PM Megújuló Magyarországért Alapítványa 24 milliót, az MLP Liberális Magyarországért Alapítványa pedig 4 milliót kap.

A központi költségvetésről szóló törvényben a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát – egyenlő arányban – az országos listán parlamenti mandátumot szerzett pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg az országgyűlési választás eredménye alapján a pártra, illetve a párt jelöltjeire leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult támogatásra ugyanakkor az a párt, amely a szavazáson részt vett választók szavazatának kevesebb mint 1 százalékát szerezte csak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik