Belföld

Harisnyával tiltakozhatnak az onkológiai intézet dolgozói

szocialis-agazati-tuntetes(210x140).jpg (Array)
szocialis-agazati-tuntetes(210x140).jpg (Array)

Állítólag megfenyegették a fekete ruhásokat egy főnővéri értekezleten. Az intézmény vezetősége ezt cáfolta.

Az Országos Onkológiai Intézet több dolgozója panaszkodott arra, hogy megtiltották számukra az országossá vált fekete ruhás tiltakozásban való részvételt – tudósít az ATV.hu. A portált azzal az információval keresték meg, hogy egy főnővéri értekezleten állítólag elhangzott, hogy „az állásával játszik”, aki akár csak fekete szalagot tűz ki.

Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos a portál megkeresésére cáfolta, hogy ilyen elhangzott volna a főnővéri értekezleten, de hozzátette: az intézet főigazgatói tanácsának az az egybehangzó véleménye, hogy a fehér, zöld és kék kórházi ruhákat kell viselni, higiéniai és lélektani szempontból egyaránt. A főigazgató azzal indokolt, hogy az intézményben kezelt, súlyos betegségben szenvedő emberek számára a fekete szín a halál képzetét idézi és az sem kívánatos, hogy a nővérek bármilyen utcai ruhában infúziót kössenek vagy részt vegyenek sebkötözésben. Kásler ugyanakkor hozzátette: a főigazgatói értekezleten az is elhangzott, hogy a felső kórházi ruha alatt bárki bármit viselhet, így fekete harisnyát is.

Kedden délután két tüntetést is hirdettek az egészségügyi dolgozók Budapesten. Az egyik csoport fehérben, a másik feketében vonul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik