Belföld

A Vár felújításáról vitáznak a Várkert Bazárban

budai-var(430x286).jpg (Array)
budai-var(430x286).jpg (Array)

Több mint egy évtizedig fog tartani a nagyszabású rekonstrukció.

„Noha a budai Vár felújítása nem várhat, a társadalmi párbeszédet nem szabad mellőzni” – ezt mondta L. Simon László államtitkár a Várkert Bazárban hétfőn kezdődött kétnapos építészeti konferencián. A politikus szerint a folyamat minden bizonnyal több mint egy évtizedig fog tartani. A palotaépület nagy részét kulturális célokra hasznosítanák, de alkalmassá kell tenni arra, hogy reprezentatív állami funkciókat is befogadjon – hangsúlyozta L. Simon. Közölte, hogy a Miniszterelnökség rövidesen ötletpályázatot ír ki a Szent György tér Tabánra néző üres telkeinek hasznosítására.

Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke fontosnak nevezte, hogy a tervezés és építés megkezdése előtt a lehető legnagyobb konszenzus alakuljon ki. A Nemzeti Hauszmann Terv keretében komplex, mindenre kiterjedő építés, felújítás, funkcióváltás és közterület-megújítás valósul meg, ami óriási anyagi és szellemi befektetéssel jár – tette hozzá.

Varga Ötvös Béla városfejlesztő közgazdász a 2012-ben elkészült stratégiai fejlesztési terv tanulságait foglalta össze. Eszerint a Várnegyedben a következő 25 évben a városi és polgári kultúra fellegvárát kell kialakítani a Szent György tér és a Szentháromság tér között, egy főutca mentén. A szakember felvetette annak lehetőségét, hogy a Szent György tér nyugati oldalára egy magas presztízsű közgyűjtemény vagy közintézmény, például az Alkotmánybíróság épülete kerüljön.

Zoboki Gábor Ybl-díjas építész felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a Szent György tér beépítése IV. Béla óta folyamatosan változott, nehéz azt a kontúrt meghúzni, amelyhez alkalmazkodni lehetne. Javasolta, hogy a palota A, B és C épületei előtti terasznak nyitottnak kell maradnia és nem kellene visszaépíteni a Honvéd Főparancsnokság felső szintjeit sem, a Szent György térre pedig állami helyett kulturális funkciókat érdemes telepíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik