Belföld
bicikliut(430x286)(1).jpg (Array)

Rémálom Budapesten: “Annyira hülyék nem lehetnek, hogy nem számolnak ezzel”

Épül-szépül a főváros. Feltúrták fél Budát, ahol a fonódó villamoshoz fektetik le épp a síneket. De van pár komoly probléma, amivel nem számoltak. Elmondjuk, mitől fog beszakadni az út, és miért harcolnak majd az emberek a rakpartokon.

A héten derült ki, hogy nem minden papsajt a budai fonódó villamoshálózat felújításával kapcsolatban. Magáról a fonódóról korábban is írtunk már. A projekt lényege, hogy egy villamosvonal átszállás nélkül kösse össze Észak- és Dél-Budát. 

Ezt megoldani nem is annyira egyszerű. A Margit híd és a Batthyányi tér között például eddig nem voltak villamossínek, ezért most le kell fektetni őket. Csakhogy itt a villamos vonala a HÉV-alagút felett vezet. Az alagút pedig már a ráöntött friss aszfalt súlyát se bírta el. Repedezni kezdett, kisebb darabok váltak le belőle. Egy ideig a két állomás között nem is közlekedtek vonatok, de most is csak csökkentett sebességgel haladhat a HÉV. 

Omladozunk, omladozunk

Erről kérdeztük Király Dávidot, a BKV-Figyelő szerkesztőjét. Király azt mondta, a HÉV-alagút felújítása nem volt benne az eredeti tervekben, de ha a fonódót be szeretné fejezni a BKV, akkor azt nem tudja megoldani enélkül. A probléma csak az, hogy erre saját forrásokat kell találni, mert az Európai Unió csak a fonódóra ad támogatást. 

És nem is az omladozó HÉV-nek jelent majd problémát a fonódó felújítása. Az Erzsébet híd alatt például új megállót építenek ki, hogy a Rudas Füdőhöz minél könnyebb legyen eljutni. Emiatt megszűnik a bicikliút, és a kerékpárosforgalmat is a járdára terelik rá. 2,5 méteren, sőt, az elején 1,3 méteren kell majd elférfnie egymás mellett a bicikliseknek és a gyalogosoknak. 

Harc

Ebből még hatalmas harcok lehetnek. A lezárás miatt már így sem lehet a járdán közlekedni, pedig a biciklisek és a gyalogosok a háromszor ilyen széles részeken sem tudnak konfliktusok nélkül együttélni. Ráadásul ezen a szakaszon van Budapest két talán legveszélyesebb kereszteződése is. Legalábbis a biciklisek számára.

Két helyen is két irányból szelik át az autók a járdát és a bicikliutat. Az biztos, hogy az új megálló miatt nem lesz békésebb az együttélés a város egyik legforgalmasabb bicikliútján. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73908380, A kiállítást a 2B Galéria a magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából szervezi és a II. világháborúban elpusztított 565 000 magyar zsidónak állít emléket. Koncepciója szervesen kapcsolódik a Waldsee 1944 című, a galériában 2004-ben (majd később még több mint húsz helyszínen, többek között Berlinben, Washingtonban, New Yorkban és Cape Town-ban) bemutatott kortárs képzőművészeti projekthez.  A holokauszt áldozatainak leveleit ma levéltárak őrzik. A képeslapok, papírfoszlányok, levelek a munkaszolgálat és a deportálás különleges dokumentumai, legtöbbször szerzőjük életének utolsó pillanataiban íródtak. Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.