Belföld

Újabb és újabb Hír TV-s igazol a köztévéhez

Az állami hírcsatornánál folytatja pályafutását Szabó Anett – írja a Napi Gazdaság.

A tévés azt követően hagyta ott a Hír TV-t, hogy lemondott Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője, miután a tulajdonos “180 fokos fordulatot akart elérni a szerkesztőségeknél” – írja a lap, amelynél azóta éppen a volt Magyar Nemzet vezetői vették át az irányítást. .

A Napi Gazdaság szerint Szabó Anettet ezután az M1 délutáni műsorsávjában lehet majd látni. A köztévénél múlt héten állt munkába Földi-Kovács Andrea, egy másik volt HírTV-s is. Ő vette át Borsa Miklós helyét, akit április közepén Balatonfüreden támadott meg egy férfi azt kiabálva, hogy “most hazudj!”.

Szintén a köztévében a Családbarát című műsorban tűnt fel Kurucz Éva, aki 2014 nyarán hagyta ott a Hír Televíziót, hogy Giró-Szász Andrást váltsa kormányszóvivői poszton, amelyről idén februárban lemondott.

A Napi Gazdaság által idézett 180 fokos fordulatot azóta többen is cáfolták azok közül, akik maradtak a Simicska-féle médiabirodalomnál. A leggyakrabban Csintalan Sándor.

A Napi Gazdaság egyébként idézi – egy másik cikkben – Orbán Viktort, aki Bayer Zsoltnak az Echo TV Mélymagyar című műsorában azt mondta, hogy egy új jobboldali médiát kell építeni, ami azonban nem a kormány feladata. A kormányfő követendő példának említette Liszkay Gábort, aki miután elhagyta a Magyar Nemzetet, megvette a Napi Gazdaságot. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik