Belföld

Tarlós: a kormány segít az Illatos úti környezetszennyezés ügyében

Több mint egymilliárdot adnak a probléma megoldására. A BKK-tól még több jogosítványt vennének el.

A kormány segítségével megoldódik a IX. kerületben, a Budapesti Vegyiművek egykori telephelyén felhalmozott veszélyes hulladék miatt kialakult probléma – erről Tarlós István főpolgármester beszélt az M1-en.

Az Illatos úton kétezer tonna vegyi anyagot tárolnak veszélyes körülmények között: sok tároló szétrohadt vagy felrobbant. Egy tűz beláthatatlan következményekkel járna, ezért melegben locsolják a hordókat, ezzel viszont a talajba mossák a vegyszereket is.

Tarlós elmondta: kormányülésen is foglalkoztak a problémával, több mint egymilliárd forintot adnak a hulladék ártalmatlanítására. A fővárosnak nincs jogi lehetősége arra, hogy lépéseket tegyen az ügyben, de a városvezetés minden segítséget megad – közölte.

Tarlós beszélt arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén levették a napirendről a városüzemeltetési rendszerről szóló előterjesztést. A főpolgármester azt mondta: azért halasztották el a tárgyalást,mert a BKK-tól még több területet elvesznek: például azokat a fejlesztési projekteket is, amelyeket nem kezdett el. A BKK új projektek lebonyolításával nem foglalkozhat, csak és kizárólag forgalomszervezés lesz a feladata – jelentette ki Tarlós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik