Belföld

Puzsér: Habony olyan a Fidesznek, mint a Ku-Klux-Klan élén egy fekete szóvivő

Puzsér blog (puzsér blog,)
Puzsér blog (puzsér blog,)

„G. Fodor politikai addiktológusként kijózanodást javasol”. Ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy kultúra kell.

“Újabb támadásba lendült mindennemű elv és érték ellen G. Fodor Gábor politológus-fenegyerek, Machiavelli narancsborítású, puhafedeles kiadása” – írja a kritikus a Magyar Nemzetben. Puzsér merésznek nevezi, hogy az elemző, “a Habonytól és Lázártól Rogánon és a Blikken át Andy Vajnáig és Hajdú Péterig ívelő Gucci-frakció tagjait olyan profiknak nevezte, akik az ügyet szolgálják. Neki sejtelme sincs, mit jelent G. Fodor szótárában a „profizmus” és az „ügy”, de abban biztos, hogy a polgári Magyarországot nem, hiszen “Habony és G. Fodor sav módjára maró cinizmusa”, a guccisták nyomulása “a nemzeti együttműködés olyan pilléreit is kikezdte már, mint a Fidesz elveszett lelkét sirató Demokrata-főszerkesztő, Bencsik András, vagy az a Bayer Zsolt, aki a keresztes lovag jelmezét ledobva biztosítja a Hír24 olvasóit, hogy nem kell az írásait annyira komolyan venni, nem is veszett kutya ő, csupán egy unatkozó, megfáradt és kiégett szolga, aki már csak megélhetési rutinból locsol ecetet a polgárháborús sebekbe”.

Puzsér szerint a megzavarodott és elkeseredett jobboldali értelmiség most azzal szembesül, hogy a megszokott habitus helyét vállalhatatlan újgazdag arrogancia váltotta fel. “A tizennegyedik havi nyugdíj és a rezsicsökkentés atyja, a panelprolik számára ellenállhatatlan szlogeneket gyártó Habony, meg a marketingkaszt és a kokainértelmiség elragadtatásától övezve minden eszményt relativizáló G. Fodor nem veszi, nem is veheti észre, hogy ahol a kultúra megvetette a lábát, ahol nem Barátok közt vagy tőzsdehírek ömlenek reggeltől estig a tévéből, ott a varázslatos ködfüggöny hamar eloszlik, és a cilinder üres.” E tényen nem enyhít, hogy Habony kitalálta magának a rejtélyes, piperkőc dandy szerepét. Nyilván számos parti akad a budapesti éjszakában, ahol ez a fellépés segít nőket fölszedni, “egy ilyen figura azonban egy öndefiníciója szerint plebejus-keresztény-konzervatív kormány számára épp annyira vállalható, mint a Ku-Klux-Klan élén egy fekete szóvivő.

G. Fodor bizarr újítása popsztárokat megszégyenítő lendülettel előadni, hogy a cinikus szolgaság maga a legkeményebb rock and roll. Bizonyos értelemben felüdülés is lehetne ez Magyarországon, de végtelenül elkeserítő is “egy olyan konzervatív sztárértelmiségit látni, aki nem az egyetemi katedráról lép közénk, hanem A Wall Street farkasa című filmből.  G. Fodor politikai addiktológusként kijózanodást javasol.” Puzsér ezzel szemben úgy gondolja, kultúra kell. “Bár az alkohol az egyik legkeményebb drog, mégis lehet mértékkel fogyasztani,” ha tartozik hozzá hagyomány és normarendszer, aminek megtartóereje van. “A hatalom sokkal részegítőbb és addiktívabb hatású drog, mint az alkohol. Kultúra nélkül reménytelen itt bármiféle kijózanodás. Csak másnaposság lesz, további üvöltözés, ökölrázás és okádva fetrengés. Végül a detox.”- jósolja Puzsér. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik