Belföld

Női szemmel az Országgyűlés falkamacsóiról

szel-bernadett(430x286).jpg (szél bernadett)
szel-bernadett(430x286).jpg (szél bernadett)

„Az a stílus, ami ma az Országházat jellemzi, simán anyázásig mehetne, ha néha nem állnánk fel, hogy eddig, és ne tovább.”

Az idézet Szél Bernadettel való, aki ezzel magyarázta, hogy a minap miért nem engedte el a füle mellett Lázár János főminiszter szexista megjegyzéseit. Azért nem lehet szó nélkül eltűrni a hasonlókat, mert a jelenleginél is rosszabb lenne a helyzet, „alpáribbnál alpáribb szituációk adódnának” – teszi hozzá az LMP társelnöke.

A színvonal és a „falkaszerű képződmény”

Szerinte a honatyák gyakran nem is tudják, hogy amit mondanak, tesznek, szexizmus. Amikor elmondja, mi a probléma, „néha megértik, néha nem.” Az élcelődést, évődést helyben próbálja lerendezni, nevelő jelleggel. Arra valóban háklis, ha kormánytagok engednek meg maguknak ilyen stílust. Az ő szavaik ugyanis bekerülnek a jegyzőkönyvbe. Ilyenkor Szél Bernadett azt érzi, a Ház méltósága sérül. A legutóbbi Lázár-féle incidensnél egyértelmű volt, hogy a miniszter sajátjainak játszott, de „Budai Gyula vezetésével volt ott még egy falkaszerű képződmény, amelynek tagjai ordítva közölték” vele a véleményüket. „Eldurrant a parlament.” A felvételen úgy tűnik, mintha kiabálva kérné ki magának a helyzetet, pedig nem is húzta fel magát, csak olyan őrületes zaj volt, hogy a saját hangját sem hallotta.

B, mint bátrabbak?

Az LMP társelnöke szerint már tendencia, hogy B heteken rosszabb a helyzet. Olyankor kevesen vannak az ülésteremben, képviselőtársai úgy érzik, szűk körben, maguk között többet engedhetnek meg maguknak. Nincs az a kontroll, mint az A heteken, amikor szavaznak, és jelen van 199 képviselő. A parlamentbe most sok olyan ember is bekerült, aki nem teljesíti még azt a minimumot se, ami egy politikustól elvárható. „A szakma mélyrepülésben van.” A Fidesz nem tesz semmit, noha kezében a Ház irányítása, az elmúlt öt évben kormánypárti politikus nem kapott büntetést, pedig volt már ott a „duguljon el”-től kezdve a szexizmusig minden. „Ez a személyeskedés nem helyénvaló, és ha nem beszélünk róla nyíltan, nem lesz változás” – teszi hozzá, majd elárulja, hogy a plenáris üléseknél sok tekintetben durvább, ami a bizottsági üléseken történik. Szél Bernadett a testületi ülések mindegyikét bekamerázná, mert kész esettanulmány mindegyik. Az ellenzéki politikus a legfrissebb Magyar Narancsban beszél még frakciójuk harcairól, pártja jövőjéről, Paksról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik