Belföld

2010-ben még a Jobbik is bezárta volna vasárnap a boltokat

Pár éve még a Jobbik is kiállt a dolog mellett, mára azonban az ő szimpatizánsaik is utálják a KDNP törvényét. Az idők márpedig változnak, a Jobbik is kénytelen alkalmazkodni. Már amennyire: a parlamentben megszavazták a szigorítást.

“Bevezetjük a vasárnapi pihenőnap kötelező kiadását minden olyan munkakörben, amely nem az alapvető létszükséglet (pl. közüzemek) kielégítését szolgálja, vagy amelyet a gyártási technológia szigorúan vett műszaki követelménye nem indokolja.” Ezt még a Jobbik jelentette ki, vagy legalábbis ezt írták a 2010-es választási programjukba – túrta elő a múltból az Index kedden. Cikkük szerint Vona Gábor pártja furán lavíroz a kérdésben, mostmár nem áll ki a Fidesz-KDNP által megvalósított ötlet mellett, bár annak szigorítását megszavazták a képviselőik (a világörökségi területen is zárva kel lenniük a boltoknak vasárnap).

Sorra veszik a KDNP-s és a jobbikos javaslat pontjait, amik igen hasonlók voltak, egyedül a bérpótlék mértékében vagy épp a vasárnap foglalkoztatottak minőségében akadt különbség. Több olyan jobbikos ötlet is volt, amit először lesöpörtek a kormánypártok, majd sajátként elfogadtak. Példaként az üzletek 5-23 óra közötti nyitvatartásának lehtőségét hozták fel.

A Jobbik álláspontja nem egyértelmű a kérdésben: mostmár ők is elvetik a vasárnapi zárvatartást, a KDNP-s javaslatot a valóságtól elrugaszkodottnak tartják. Eközben a vasárnapi zárvatartást bíráló baloldali pártokra azt mondják: “a nagytőkések, profitorientált érdekeit szem előtt tartva lényegében kötelezi a munkavállalókat a vasárnapi munkavégzésre”. A Jobbik inkább a vasárnap dolgozók prémiumában látna megoldást. A Jobbik frakciója amúgy a törvényjavaslat szavazásakor december 16-án tartózkodott.

A lap utánanézett jobbikos fórumokon, hogy a szimpatizánsok mennyire támogatják a boltbezárást és elutasítással találkozott. Így arra nem is adott választ a Jobbik, hogy a 2018-as programjukba bekerül-e a kérdés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik