Belföld

Nem értik az igazgatók, miért nyúlná le őket az állam

radnóti gimi (radnóti)
radnóti gimi (radnóti)

Balog szerint azért kell átvenni a gyakorlóiskolákat, mert nem elég hatékonyak. Pedig akad köztük olyan, amely kifejezetten sok tanárt indít el a pályán.

Értetlenül állnak a gyakorlóiskolák az előtt, hogy az állam kilenc intézményt át akar venni a fenntartó egyetemektől arra hivatkozva, hogy nem elég hatékonyak és nem képeznek elég tanárt. A huszonöt intézményt tömörítő Gyakorlóiskolák Szövetsége állásfoglalást adott ki, melyben arra kérték Balog Zoltán minisztert, hogy tárgyaljon érdemben a szervezet elnökségével.

Dr. Molnár Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának igazgatója az Origónak azt mondta: különösen aggályos, hogy egyelőre azt sem tudják, pontosan miért akarja a kilenc iskolát átvenni a Klik, főleg, hogy a kilenc intézmény közt olyan is akad, amely kifejezetten sok tanárt indít el a szakmában. A hatékonyságról a fenntartó egyetemeknek és főiskoláknak május nyolcadikáig kell vizsgálatot leadniuk, május végére pedig már végső döntést is hozhat a miniszter. Ez Molnár Katalin szerint nagyon kevés idő, de a legnagyobb baj, hogy a célját sem látják.

Az igazgató hangsúlyozta: nagyon jelentős szerepet játszanak a felsőoktatásban, hírüket nemzetközi szinten is elismerik. A leendő pedagógusok elfogadó közegben próbálhatják ki magukat, mindeközben túljelentkezés van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik