Belföld

Feljelentette a DK Matolcsy Györgyöt

Az MNB elnöke nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában két alapítványtól származó 1,2 millió forintot, erre repült rá a párt. Matolcsy mellett Gerhardt Ferenc jegybank-alelnököt is feljelentették okirat-hamisítás miatt.

A Demokratikus Koalíció “valótlan vagyonnyilatkozataik miatt” feljelenti Matolcsy György jegybankelnököt és Gerhardt Ferenc alelnököt, okirat-hamisítás alapos gyanújával – közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

A DK-s Varju László azt írta, a két jegybanki vezető “havi szinten milliós összegeket” hagyott ki vagyonnyilatkozatából. A Matolcsy György által “250 milliárd forintból kitömött alapítványok szerepet játszhattak az MNB vezetőinek személyes jövedelmének részbeni eltitkolásában” – írta közleményében az országgyűlési képviselő.

A héten a Magyar Narancs írt arról, hogy Matolcsy György nem szerepelteti vagyonnyilatkozatában a nemzeti bank két alapítványából származó, havi 1,2 millió forintot kitevő jövedelmét, arra hivatkozva, hogy azt jótékony célra ajánlotta fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik