Belföld

Megkezdődött a Klubrádió kártérítési pere

klubrádió (klubrádió, )
klubrádió (klubrádió, )

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a per, amelyben a Klubrádiót működtető társaság csaknem 1,4 milliárd forint kártérítés megítélését kéri a Médiatanácstól.

A médiatanács éveken keresztül nem kötött velük szerződést a korábban pályázaton elnyert fővárosi frekvencia használatára, állítja a Klubrádió.

A tárgyaláson elhangzott: a vállalkozás több mint 1,2 milliárdos elmaradt vagyoni előny megtérítése mellett vagyoni kárként az eljárásban visszaköveteli az általa a vita ideje alatt befizetett, mintegy 130 millió forintnyi médiaszolgáltatási, illetve frekvenciahasználati díjat, nem vagyoni kárként pedig 30 millió forintra perel a médiahatóság által az ügyben 2011 és 2012 fordulóján tett, álláspontja szerint a cég jó hírnevét sértő kijelentések miatt.

Bárándy Péter, a Klubrádió Szolgáltató Zrt. jogi képviselője a tárgyaláson azzal érvelt, ha évekkel ezelőtt megkötik a céggel az új szerződést, annak nem kell műsorszolgáltatási díjat fizetnie, sem rendszeresen, hatvan naponként ideiglenes sugárzási engedélyeket kérnie. Utóbbi kapcsán azt emelte ki, hogy a működés bizonytalansága eltántoríthatja a potenciális hirdetőket, így aláássa a működés pénzügyi alapjait.

Masszív veszteség

Trinn Gábor, a Médiatanácsnak a beadvány elutasítását kérő jogi képviselője ezzel szemben arra helyezte a hangsúlyt, hogy a cégnek – amely szerinte nem támasztotta alá követelései mértékét – nem volt elmaradt vagyoni előnye. Azt mondta, a társaság már a pályázat kiírása előtt évekkel masszív veszteséggel működött, az átmeneti időszakban használt 95,3 MHz-es hullámsávon pedig jóval nagyobb közönséget ért el, mint azon, amelyikért versenybe szállt.

Álláspontja szerint, ha érte is kár a Klubrádiót működtető céget, azt a médiahatóság reparálta azzal, hogy később nem 2010-es nyertessé nyilvánításától, hanem 2013-tól kötött vele hatósági szerződést. Az ideiglenes műsorszolgáltatási időszak kapcsán azt emelte ki: hazai és uniós szabályokat, például a versenysemlegesség elvét sértette volna meg a hatóság, ha nem szed be egy olyan díjat a társaságtól, amit másoknak le kell róniuk.

A Budapest 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciára még 2009-ben írt ki pályázatot az akkori Országos Rádió és Televízió Testület, amely 2010 áprilisában a Klubrádiót üzemeltető társaságot nyilvánította nyertesnek, majd nyolc hónappal később kimondta a pályázat eredménytelenségét.

A médiahatósággal fennálló jogvita miatt csak tavaly februárban költözhetett át erre a hullámsávra a korábban használt 95,3 MHz-ről a Klubrádió, amely ezzel egy időben ingyenes frekvenciahasználatra jogosult közösségi médiaszolgáltatóként folytatta működését.

A per június 18-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik