Belföld

Itt a meleg némi éjszakai faggyal

tavasz(1)(960x640).jpg (tavasz, )
tavasz(1)(960x640).jpg (tavasz, )

Mára végre alábbhagy a szél és 20 fok fölé is szaladhat a hőmérséklet, ami már az egész hétre jellemző lehet.

Nyugat-európai anticiklon peremén helyezkedik el a Kárpát-medence. Az áramlás már gyengül felettünk, így mérséklődik a szél.

Szerdán az ország nagy részén ismét a napsütés lesz túlsúlyban a Dunántúlon délután némi fátyolfelhőzettel, illetve a Duna-Tisza-közén átmenetileg még gyakori gomolyfelhőzettel, számottevő csapadék nélkül. Napközben a Tiszántúlon északkeleti, a Dunántúlon északi irányból ismét többfelé élénk lesz a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű, a Dunántúlon lesz a melegebb. Késő estére 6, 15 fok közé hűl a levegő.

Csütörtökön jobbára napos idő lesz, csupán estefelé a Nyugat-Dunántúlon növekszik meg erőteljesebben a gomolyfelhőzet, ott már néhol zápor kialakulhat. A déli, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2, 9 fok között alakul, de az ország keleti felében fagypont közeli hőmérséklet, illetve talajmenti fagy is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul.

Pénteken a Dunántúlon jellemzően erősen, másutt inkább csak közepesen felhős idő várható. Nyugat felől egyre több helyen alakul ki záporeső, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad, csupán záporok, zivatarok környezetében erősödhet meg a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 23 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

Szombaton több órás napsütés várható nappali gomolyfelhő-képződéssel. Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki szórványosan zápor, esetleg zivatar. A déli szél többnyire mérsékelt marad, csupán zápor, zivatar környezetében erősödhet meg a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul, keleten az alacsonyabb, nyugaton a magasabb értékekkel.

Vasárnap erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható néhány órás napsütéssel. Délutántól többfelé számítani lehet zápor, zivatar kialakulására, amelyeket erős vagy viharos széllökések kísérhetnek. A záporokat, zivatarokat leszámítva csupán élénk széllökésekre van kilátás délnyugati irányból. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik