Belföld

Gyermekétkeztetés: egymilliárd a jobb feltételekre

A gyermekétkeztetés körülményeinek és feltételeinek javítását célzó fejlesztések támogatására egymilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a kormány az önkormányzatok számára.

Ezt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. Közölte: az önkormányzatok és társulásaik egyebek mellett óvodáik, bölcsődéik főzőkonyháinak, tálalóinak vagy étkezőinek fejlesztésére kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

A beruházásokhoz 5-50 százalékos önerő szükséges, az önkormányzat adóerő-képességétől függően. A pályázati elbírálásnál előnyt jelent, ha az önkormányzatok a – szeptembertől – hároméves kortól kötelező óvodáztatás, tehát új gyermekek megjelenése miatt kérnek támogatást, amelynek nincs felső határa.

A feltételeket a kormányzatnak kell megteremtenie

A pályázatot az Emmi, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium összefogásával írták ki, és annak utóbbi a koordinátora. Az önkormányzatok pályázatairól a végső döntéseket is a nemzetgazdasági miniszter hozza meg, egy tárcaközi bizottság javaslata alapján, július 15-éig.

Novák Katalin elmondta: a pályázatokat elektronikus és papíralapon is be kell nyújtani. Az államtitkár azt hangoztatta, a pályázattal azt akarja segíteni a kormány, hogy a közétkeztetésben napi szinten részt vevő több mint egymillió gyerek jó minőségű ételeket kapjon, megfelelő mennyiségben és minél jobb körülmények között.

Utalt arra, hogy a megfelelő színvonalú étkezés biztosítása az önkormányzatok felelőssége, ugyanakkor kormányzati feladat megteremteni annak keretfeltételeit, ezért nyújtanak ehhez támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik