Belföld

Magyar György: az MNB felelhet a Quaestor-ügyért

magyar-gyorgy(210x140).jpg (magyar györgy)
magyar-gyorgy(210x140).jpg (magyar györgy)

Amikor a PSZÁF-ot beolvasztották az MNB-be, a nagy szakmai tudással bíró felderítési osztályt kidobták az ablakon, így felmerül az államigazgatási jogkörben okozott kár, a bűnös mulasztás és még akár bűncselekmény is – mondta a Quaestor-károsultak egyik ügyvédje a Klubrádiónak.

Magyar György szerint a Quaestor-ügyben igen felháborító tényre derült fény. Amikor ugyanis a Szász Károly vezette Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) utódja a Magyar Nemzeti Bank lett, a pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó felderítési főosztályt egyik napról a másikra szélnek eresztették.

Kidobták a tudást az ablakon

A Magyar György által komoly felkészültségű, szakmailag magas színvonalúnak tartott felderítési osztály hazament, így olyan szakemberek, nyomozók kerültek utcára, akik vitték magukkal a tudást .

Ez a főosztály többek között azzal foglalkozott hivatalos minőségében, hogy a pénzügyi visszaéléseket felderítse, kidolgozza a nyomozási taktikát, és operatívan együttműködött a rendőrséggel, amikor pénzügyi visszaélésekre bukkantak.

Hatalmas szakértelem volt körülöttük. Ők képezték ki a területhez értő speciális rendőrségi, ügyészségi nyomozókat, és a bírósági szakembereket is.

„Nem tudom elképzelni, hogyan tudunk olyan gazdagok lenni, hogy ezt a szakmai tudást kidobjuk az ablakon” – mondta Magyar György a Klubrádió reggeli műsorában.

Bűnös mulasztás

Mint kifejtette, innentől fogva, mint a Quaestor-károsultak jogi szakértőjének mindent meg kell tenniük azért , hogy ezt a felelősséget firtassák.

A Quaestor-károsultak egyik jogi képviselője szerint a felügyelet hiányosságai miatt még akár államigazgatási jogkörben okozott kárral, bűnös mulasztással és még akár bűncselekménnyel összefüggésben is lehet kutakodni.

Ennek kapcsán nemzetközi szinten kell a kérdéseket feltenni. Mert az ügyvéd nem látja a nemzeti ellenőrzési szervekben az objektivitást, amely azt a mulasztást felderítené.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik